Továbbra is ingyenesen lehet utazni a tram-trainen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minimum május végéig meghosszabbítják a vasútvillamos ingyenes használatát – jelentette be Lázár János.

Már most többen használják a vasútvillamost Vásárhely és Szeged között, mint a buszt, annak ellenére, hogy Márki-Zay Péter minden nap ellene kampányol – fogalmazott a közösségi oldalán megjelent videóban a tram-train kormánybiztosa.

Lázár János elmondta, a sikerre való tekintettel minimum május végéig kitolják a díjmentességet, így továbbra sem kell fizetniük azoknak, akik tram-trainnel utaznak. A kormánybiztos hozzátette, a korábban felmerült hibákat is sikerült elhárítani.

Előző sztori

Márki-Zay Péter a Klauzál téren kampányolt a baloldal szegedi jelöltjeivel

Következő sztori

Kézilabda: 11 év után először nem lesz örökrangadó a kupadöntőben