Több mint 25 milliárd forintot kap a megyétől és a kormánytól Homokhátság

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A homokhátsági operatív programokról tartott sajtótájékoztatót a Belvedere-palotában Mihálffy Béla, a 
Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületében és Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke. Gémes elárulta, hogy a megye 8 millióval járul hozzá a térség nyertes pályázataihoz.

A megyei közgyűlés elnöke szerint az új operatív program felállása eltérő a többihez képest: több prioritás szintjére épül fel, egy vegyes prioritásra, továbbá fejlesztési szintű és szociális alapon megvalósítható programokra. A két megyei jogú városnak – így Szegednek – korábban nem volt megyei jogú kerete.

Idén ez azonban változik: a megyei jogú önkormányzat több mint 8 milliárd forinttal járul hozzá az operatív programok megvalósulásához. Ezt további 16,6 milliárd forinttal egészíti ki a kormány.

Gémes azt is elmondta, hogy a pályázatokon belül helyet kaphatnak gazdasági fejlesztések (például ipari parkok, konyhák felújítása), útfejlesztés, turizmusfejlesztés, csatorna- és járdarendszerek építése, zöld területek, illetve belterületi felújítások is.

Fenntartható városfejlesztési sor miatt a különböző körzetek különböző települései eltérően vannak besorolva, kvázi ,,nem versenyeznek a kistelepülések a nagyokkal”, mivel külön keretük van.

A további prioritások között szerepelnek az energetikai fejlesztések – amibe Gémes elmondása szerint Szeged már eleve belefektetett 600 millió forintot – és megyei foglakoztatási paktum fejlesztése is. De helyet kaptak a programban az identitáserősítő programok, továbbá az óvoda- és iskolafejlesztések.

A kistelepülési programok nyerteseit Mihálffy Béla képviselő-jelölt ismertette.

Ezek között vannak útfejlesztések, melyeken belül a képviselő kiemelte a Balástya-Forráskút útszakasz megújulását, amit saját sikerének könyvelt el Forráskút polgármesterével folytatott egyeztetései okán.

Ezen kívül a Mórahalom és az 55-ös körforgalom közötti szakasz, illetve a Kiskunhalas-Szeged közötti üllési szakasz, továbbá a Bordány-Zkányszék összekötő szakasz felújítatlan része is megújul. Energiakorszerűsítési fejlesztéseket kap több önkormányzati település, az öttömösi és a röszkei művelődési ház. Fejlesztéseket kap még a domaszéki óvoda is.

Mihálffy azt is elmondta, hogy a nyertes pályázatokon túl további 2 milliárd forintnyi fejlesztésre érkezett be pályázat, melyek elbírálása még folyamatban van.

Gémes László hozzátette, az eddigieknél is több pénz érkezhet Szegedre a fejlesztések miatt, mivel azok közül többnek a kivitelezése a megyei jogú önkormányzat jogkörébe tartozik. A tervek között szerepel ezek közül egy úszóház megépítése a Tiszán.

Előző sztori

Hová tűnt Márki-Zay Péter? Feleségéhez kerültek a közösségi felületek

Következő sztori

Oroszország figyelmeztet: közvetlen összecsapáshoz vezethet a NATO-békefenntartók Ukrajnába vezénylése