A Kárpát-medencei magyar jelenlétről nyílt fotókiállítás a Délvidék Házban

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Kárpát-medence Intézet három éve elindított egy projektet azzal a céllal, hogy egy fotóarchívumot hozzanak létre a Kárpát-medencei magyar jelenlétről.

Összesen 2600 fotót sikerült összegyűjteni, amelyek pillanatfelvételeken prezentálják a magyarok életét, a külhoni magyar kulturális intézményeket, a történelmi emlékhelyeket, és hogy általánosságban mit is csinálnak a magyarok a Kárpát-medencében. Ezeket a fotókat mutatták ma be a „Mester és tanítványai” című kiállításon a szegedi Délvidék Házban.

Stanik István, a Magyar Házak szakmai igazgatója elárulta, hogy a projekt annyira sikeresnek bizonyult, hogy elindítottak egy online fotótechnikai és fotóművészeti tanfolyamot is, amelyen az egész Kárpát-medencéből részt vettek a fotózás iránt érdeklődő emberek.

A tanfolyamot Tóth István nagyváradi fotóművész vezette, aki világszinten is nagy névnek számít a fotóművészetben, és éppen most ünnepli a saját 70, pályafutásának pedig az 50. születésnapját.

Stanik István elmondta, hogy a tanfolyam résztvevői amellett, hogy kitanulták a fotóművészetet, igényt tartottak arra is, hogy egy közösségben maradjanak.  

Ez adta azt az impulzust, hogy hozzunk létre egy egyesületet, ami intézményes keretet jelenthet a további együttműködésre

-tette hozzá.

Így megalakult a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Egyesület, amelynek célja, hogy folyamatosan dokumentálják a Kárpát-medencében történteket.

Ez a projekt a nemzeti összetartozásnak egy fantasztikus szimbóluma

-emelte ki Stanik István.

A fotókiállításon kívül a Kárpát-medence Intézet és a nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület kezdeményezésére a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Egyesület ma tartotta alakuló ülését is a szegedi Délvidék Házban.

Előző sztori

Jótékonysági mérkőzés: a Fradi érkezik ma a Szent Gellért Fórumba!

Következő sztori

Újabb díjjal ismerték el Karikó Katalin munkáját