Hírzóna

A keleti határhoz mozgósít a Magyar Honvédség

A keleti határhoz mozgósít a Magyar Honvédség

2022. február 22., kedd
A keleti határhoz mozgósít a Magyar Honvédség

A honvédelmi miniszter szerint minden helyzetre fel kell készülni a keleti határ mentén.

Benkő Tibor a szentendrei évértékelőjén arról beszélt, a Honvédelmi Minisztérium azt a feladatot kapta a miniszterelnöktől, hogy megakadályozza fegyveres csoportosulások bejövetelét. Kiemelte, hogy az országban nem kell félni, de körültekintőnek kell lenni, minden eshetőséget számításba kell venni.

Az előttünk álló napokban a lakosság is látni fogja, ahogy haditechnikai eszközök, menetoszlopok veszik a keleti országrész felé az irányt. Az ország nyugati részében - A NATO-val közösen tartanak gyakorlatokat és kiképzéseket.

Benkő szerint ha tovább eszkalálódik a helyzet Ukrajnában, az Kijev és Kárpátalja irányába is kiterjesztheti a háborús konfliktust. Emiatt a határokon menekültek érkezésére, illetve humanitárius feladatok végzésére is fel kell készülni.

A háborús konfliktus ténye már valós, Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanis hétfőn este haladéktalanul elismerte Délkelet-Ukrajna szuverenitását. Hozzátette, hogy a bizalom és a biztonság megerősítése érdekében békefenntartó feladatokat lát el a függetlennek kikiáltott területen. Ugyanakkor a rendkívüli NATO-csúcson több európai ország, köztük Nagy-Britannia is kétségeit fejezte ki annak kapcsán, hogy Oroszország valóban békefanntartói feladatokat kíván elvégezni a szakadárok területén.

A honvédelmi miniszter szerint továbbra is kérdés, hogy ki mennyire akarja a háborús retorikát folytatni, illetve az is, mi lesz Ukrajna következő lépése.

Az viszont szerinte is tény, hogy a Magyarországgal szomszédos országban háborús helyzet alakult ki.

Kiemelte: Magyarország békét szeretne, de a Magyar Honvédségnek készen kell állnia. Olyannyira, hogy Benkő szerint már ma végrehajtandó feladatok várnak a honvédelemre. A miniszter a haderőfejlesztési program folytatását jelölte ki fő célként, de továbbra is prioritást élvez a rendőrök segítése a határ mentén.

A nemzetbiztonsági kabinet kedden reggel ült össze Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével.

(via Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.