Krimi

Merényletet tervezhettek a szerb elnök ellen

Merényletet tervezhettek a szerb elnök ellen

2022. január 24., hétfő
Merényletet tervezhettek a szerb elnök ellen

Aleksandar Vucic szerb elnök azt állítja, ismét merényletet terveztek ellene, de nem aggódik, szerinte Szerbia biztonságos ország.

Az MTI azt írja, legutóbb éppen egy évvel ezelőtt jelentette be a bűnügyi rendőrség igazgatóságának vezetője, hogy merénylet készült a szerb államfő ellen, az akkori jelentések szerint az a bűnbanda készült meggyilkolni Aleksandar Vucicot, amelyre néhány nappal korábban csapott le a rendőrség.

Aleksandar Vucic először 2014-ben, miniszterelnökké választásakor hirdetett harcot a szervezett bűnözés ellen, azóta több bűnözői csoportot is felszámoltak a hatóságok.

Később többször is megismételte, hogy Szerbia nem kerülhet bűnözők kezébe, és az állam nem engedheti meg, hogy bűnözői csoportok irányítsák.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap hétfői beszámolója szerint most az Európai Rendőrségi Hivatal, az Europol értesítette a szerb szolgálatokat, hogy egy nemzetközi bűnözői csoport támadást készít elő a szerb köztársasági elnök ellen.

"Szerbia biztonságos ország"
Aleksandar Vucic közölte, a merényletet február közepére tervezték, hozzá pedig január 14-én jutott el a tervezett támadás híre, de - mint mondta - nem kezdett aggódni, mert bízik az illetékes szervekben, amelyek teszik a dolgukat, és Szerbia biztonságos ország, a legutóbbi maffialeszámolás 2020 novemberében volt.

Hozzátette: ha a támadók már benn lennének az országban, akkor nem tudna hová bújni, mert "ha meg akarsz ölni valakit, akkor meg tudod ölni".

A kiváltó ok: kábítószer-kereskedelem elleni harc

Véleménye szerint a merénylet célja az ország stabilitásának megingatása lehet, közvetlen kiváltó oka pedig a kábítószer-kereskedelem elleni intenzív harc. Aleksandar Vucic közölte, az operatív értesüléseket átadó uniós ország tudta, hogy honnan érkeznek majd a fegyverek, és egy listát is átnyújtott, amelyen hét, különböző állampolgárságú ember neve szerepel. Mint mondta, ő egyiküket sem ismeri, egyikükkel sem találkozott még soha.

Montenegrói bűnbanda állhat a háttérben

A szerb sajtó közlése szerint a szóban forgó bűnszervezetet a montenegrói Radoje Zvicer, a kavaci klán vezető tagja irányítja, tagjai pedig montenegrói, bosznia-hercegovinai és szerbiai állampolgárok, de más országokban is vannak segítőik.

A Vecernje Novosti értesülése szerint a merényletet távcsöves puskával akarták végrehajtani február első felében, az előkészületeket pedig kábítószer-kereskedelemből befolyt pénzből finanszírozták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.