Az interneten történő vásárlás a pandémia időszaka alatt még szervesebb része lett az életünknek – van, aki akár naponta is vesz valamit a világhálón. Sokan azonban elfelejtik a tényt, hogy a kiberbűnözés létező dolog, és az internetes vásárlásoknál könnyen csalók áldozataivá lehet válni. Erre hívta fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
A héten már négyen tettek bejelentést
Egyre többen használják ki az internet adta lehetőségeket, hogy jóhiszemű embereket verjenek át: ezt erősíti meg a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Facebook bejegyzése is. Mint írják, az utóbbi időben megnövekedett az internetes átverések száma, a héten már négyen váltak áldozattá.
Volt játék, bútor, de teherautó is
A szélhálmosok a legismertebb aukciós oldalakon, továbbá a közösségi médiában hirdettek meg különböző dolgokat: volt közöttük játék, bútor, ruházati termék, de még teherautó is. A jóhiszemű vevők mind előre utalták el a kért összeg egészét, vagy annak egy részét előlegként, azonban
az utalásokat követően a külföldi és magyar hirdetők egyaránt elérhetetlené váltak.
A csalók ezzel a módszerrel mintegy hárommillió forintos kárt okoztak a sértetteknek.
Hogyan ne váljunk áldozattá?
- Szemet üthet egy feltűnően nagy árengedmény – ebben az esetben mindenképp kérdezzük meg a hirdetőtől mi az akció oka!
- Ha az eladónak nagy a pozitív értékelése, ezzel szemben alacsony az eladási száma, az mindig intő jel lehet: ha kevés terméket adott el, nem valós a nagy számú pozitív visszajelzés az üzleti tevékenységével kapcsolatban!
- Nagyértékű megrendelést ne adjunk le olyan internetes oldalon, ahonnan korábban nem vásároltunk!
- Utánvételnél mindig ellenőrizük, hogy a megrendelt csomag bontatlan és nem sérült!
- Győződjünk meg róla, hogy a webcím (URL) előtt szerepel-e a https:// jelölés vagy egy zöld színű lakat, ami mellett a “biztonságos” szó szerepel
Ha az interneten való vásárlás során legalább annyira körültekintőek vagyunk, mintha egy üzletben vennénk meg a kívánt terméket, könnyen elkerülhetjük, hogy átverésbe keveredjünk. A fent említett tippek és az elővigyázatosság nagymértékben lecsökkentik az áldozattá válás esélyeit. Abban az esetben pedig, ha már megtörtént a baj, ne habozzunk értesíteni a hatóságokat!