Kultúra

A gazdagság és szerencse bevonzását segítik az újévi népszokások

A gazdagság és szerencse bevonzását segítik az újévi népszokások

2022. január 1., szombat
A gazdagság és szerencse bevonzását segítik az újévi népszokások

Az újévi népszokások főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak Sándor Ildikó néprajzkutató szerint, aki szombaton nyilatkozott a köztévén.

Nem mindegy, mit eszünk!

A szakértő a szerencsehozó hiedelmek között említette, hogy az újév első napján tilos a szárnyas fogyasztása, mert elviszi a szerencsét, a malac és a lencse viszont szerencsehozó élelmiszer, az éjféli evés és ivás azt a célt szolgálja, hogy egész évben legyen mit fogyasztani, továbbá az is szerencsét hoz, ha az újévben az első vendég férfi.

Újévkor ne mossunk, ajándékozzunk...

Január elsején ezek mellett tilos például takarítani, kölcsönadni, ajándékozni, mert ezek is elviszik a szerencsét, bőséget - mondta, hozzátéve: a paraszti ünnepekben tilalmak és kötelezően elvégzendő cselekedetek vannak, amelyekhez ijesztő következményeket fűznek, például a mosás, teregetés családon belüli halálozást jelent.

A jósló szokások közül kiemelte a gombócfőzést, amellyel a lányok megtudhatták, ki lesz a jövendőbelijük. A zajongás - régebben ostorpattogtatás, harangozás, mostanában petárdázás, trombitálás - pedig az ártalmak, a gonosz, a baj távoltartását, elűzését szolgálják - mondta Sándor Ildikó.

A néprajzkutatóval készült interjút teljes egészében megtekinthetik ide kattintva.

via MTI - Kiemelt kép: Fortepan / Konok Tamás id

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.