Közösség

Száz gyermek karácsonyát tette szebbé a Karitáció Alapítvány és az NN Biztosító

Száz gyermek karácsonyát tette szebbé a Karitáció Alapítvány és az NN Biztosító

2021. december 20., hétfő
Száz gyermek karácsonyát tette szebbé a Karitáció Alapítvány és az NN Biztosító

A tavalyi évben indult a közös munka az ország egyik meghatározó biztosító társasága, az NN Biztosító és a Karitáció Alapítvány között. 2020-ban 50 gyereknek tudtak segíteni, idén viszont 100 lurkó kívánságát teljesítették a Karitáció Angyalai.

Az adománygyűjtők nagyon büszkék és szeretnék megköszönni minden önkéntesük munkáját, akik részt segítettek az akcióban. A programban résztvevők szeretettel tolmácsolják azoknak a nehéz sorsú családokban élő gyermekeknek a köszönetét, akik a napokban kapták meg a várva várt karácsonyi ajándékaikat, a csokoládé adományokat és vásárlási utalványokat.

Fotó: Karitáció Alapítvány

„Az ajándékok nagy részét személyesen vittük el a gyerekeknek, ennek köszönhetően leírhatatlan pillanatokat éltünk át együtt a családokkal: meghatódottság, örömkönnyek, nevetés és rengeteg hálás szó. Az elmúlt három nap ismét megerősítette bennünk, hogy mindennél nagyobb szükség van most az összefogásra. Két év távlatában azt gondolom, hogy a LEHETSZ TE IS ANGYAL! kampányunk hiánypótló a városban és folytatni kell, nem csak a szeretet ünnepe alatt. Köszönjük mindenkinek a támogatást és Boldog Karácsonyt kívánunk!”

– mondta Szécsényi Barnabás, az Alapítvány elnöke. Ahhoz, hogy első kézből tájékozódhasson a Karitáció Alapítvány híreiről, meghirdetetett programjairól - ha eddig még nem tette volna - akkor azt a Facebook oldalukon megteheti. Az alapítvány weboldalán továbbá áttekintheti a 2008 óta sikeres gyermekmentő és gyógyító tevékenységüket és a
meghirdetett projektekről készült beszámolókat is figyelemmel kísérheti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.