Szlávik János: ha nőnek a számok, korlátozásokra lesz szükség

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az oltási akcióhét kapcsán volt a TV2 reggeli műsorában vendég Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, aki beszélt a negyedik hullám kilátásairól és az oltás fontosságáról is.

Felszálló ágban a negyedik hullám

A szakember elmondta, hogy a járványhullámok általában egy felszalló ágból és egy rövidebb ideig tartó tetőzésből állnak. Hazánkban a mostani a járvány negyedik hulláma, ami egyelőre még a felszálló ágban van – mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy gyakorlatilag napról napra növekednek az esetszámok.

Márciusban már zártunk

Hasonló mennyiségű új fertőzöttet márciusban regisztráltak, akkor jöttek is a szigorú védelmi intézkedések, lezárások. Most azonban a magas arányú átoltottság lehetővé teszi, hogy ne kelljen még ezeket bevezetni, és hogy még hatékonyabb legyen a védekezés, a kormány

november 22. és 28. között oltási akcióhetet hirdet

aminek keretén belül a még oltatlanokat előzetes regisztráció nélkül is fogadják az oltópontokon. De aki harmadik oltást szeretne felvenni, vagy a másodikra vár is jelentkezhet valamelyik helyszínen.

Arra a kérdésre, hogy milyen karácsonyra számíthatunk, Szlávik a következőt válaszolta:

Ezt szerintem senki nem tudja megmondani, hiszen ez az esetszám, ami most van, nagyon súlyos, tehát az is elképzelhető, hogy karácsonyig csökkenni fognak a számok

Szerinte van, amit még korlátozni kellene, de ezek csak az esetszámok emelkedésével fognak megtörténni. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte nem kellene a szomszédos országok példáját követni, ahol szállodákat, éttermeket, egész egységeket zártak be a vírus miatt: a védettségi igazolvánnyal járó kiváltságok felerősíthetik az oltási hajlandóságot.

Nincs későn beadott védőoltás

Az infektológus főorvos mindenkit arra buzdít, hogy vegye fel valamelyik vakcinát, mert csak az tud biztos védelmet nyújtani a vírussal szemben. Kiemelte, hogy a koronavírus elleni vakcina és az influenza elleni védőoltás egyidejűleg is felvehető, ha olyan oltást kap az illető, amilyet már korábban is, és nem jelentkeztek súlyos mellékhatások. Azonban ha még nem kapott valaki oltást, akkor célszerű kettéválasztani a kettőt.

Az oltásoknak idő kell, hogy kialakuljon a védettség, ezért azoknak, akik most készülnek felvenni az első oltást, Szlávik János azt javasolja, hogy minél hamarabb cselekedjenek, és menjenek el egy oltópontra. 

Az interjút teljes egészében itt megnézhetik:

Előző sztori

Csökkenhet az üzemanyag ára a hét közepén

Következő sztori

Makó a legfertőzöttebb város a megyében