Orbán aláírta a bérmegállapodást

Ünnepélyes keretek között írták alá a bérmegállapodásról szóló dokumentumot a Karmelita Kolostorban. A kormányfő azt mondta hétfőn, a növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle.

A kormányzásunk kezdetekor a legfontosabb vállalásunk az volt, hogy létrehozzuk a munkaalapú gazdaságot. Ha munka van, minden van, ez volt a kiindulópont – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Kiemelte, hogy nem csak a minimálbérek emelkednek a bérmegállapodással, hanem a munkáltatókat terhelő adók és járulékok is csökkennek. A megmaradt pénzt pedig adó helyett a munkavállalókra költik, több marad a vállalkozásoknál és a családoknál – mutatott rá.

Mint mondta, a pénzből emelkedő fizetések és újabb munkahelyek lesznek, melyek tovább növelik a gazdasági telejsítményt. Az egész mostani munkaalapú gazdaság érzékeny pontja a versenyképességet javítani tudó adórendszer; az adócsökkentés adja meg a lehetőséget, hogy minden évben arról beszélhessenek, hogy mennyivel tudják emelni a béreket – magyarázta Orbán Viktor.

Ahogy mi is beszámoltunk róla korábban, 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér januártól, a garantál bérminimum pedig 260 ezerre.

MTI

Előző sztori

DÉLI SZÓ – Szeged – 2021.11.12.

Következő sztori

Nem működnek az OTP online szolgáltatásai