/

Idegrendszeri betegségeket vizsgáló, jelentős kutatás zárult Szegeden

A neurológiai kórképek szinte teljes spektrumát érintő, a betegségek gyógyításának új lehetőségeit vizsgáló kutatási program zajlott uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK).

Vécsei László akadémikus a projekt eredményeit bemutató csütörtöki online konferencián elmondta, a multidiszciplináris megközelítéssel zajló kutatások igen széles körben folytak az új molekulák szintézistől kezdve egészen a klinikai vizsgálatokig.

Az 1,46 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósított projektben az SZTE három karáról 16, míg az SZBK-ból három csoport, több mint száz kutató vett részt. A jó minőségű tudományos közlemények mellett a projekt eredményeként két fontos szabadalom is született.

A négyéves programban egy bizonyos molekula szerepét vizsgálták az ideg-, immun- és izomrendszer működésében. A kinureninek az emberi szervezetben is megtalálható vegyületek, amelyek az egyik esszenciális aminosav, a triptofán lebontása során keletkeznek, és fontos szerepet játszanak idegrendszeri kórképek – a többi közt a migrén, a Huntington-kór, a szklerózis multiplex vagy az Alzheimer-kór – kialakulásában.

A kutatók vizsgálták a kinureninek, köztük újonnan szintetizált vegyületek gyulladáscsökkentő, illetve neuroprotektív hatását sejttenyészetekben, állatkísérletekben, valamint a potenciális gyógyszermolekulák átjutását is a vér-agy gáton.

Létrehozták különböző neurodegenerációs betegségek (például Alzheimer-kór vagy Parkinson-kór) új, kísérletes állatmodelljeit, melyek későbbiekben alkalmasak lehetnek gyógyszerjelölt-molekulák tesztelésére. A kutatások egyik célja olyan biomarkerek vizsgálata volt, amelyekkel még a tünetek jelentkezése előtt előrejelezhetők az egyes betegségek.

Kiemelt feladat volt a tudományos utánpótlás nevelése: több fiatal kutató szerzett PhD-fokozatot, illetve védi meg doktori értekezését a közeljövőben a projekt résztvevői közül.

via MTI / Kiemelt kép: Pixabay

Előző sztori

Itt az orron át beadható influenza vakcina gyerekeknek

Következő sztori

Legtöbbük sorsa ismeretlen…