Közlekedés

Döcögős második nap: csak Szegedig közlekedik a tram-train

Döcögős második nap: csak Szegedig közlekedik a tram-train

2021. november 30., kedd
Döcögős második nap: csak Szegedig közlekedik a tram-train

November 29-én, hétfőn indult az első, utasokkal teli járata a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasútvillamosnak. Az új tömegközlekedési eszközre már sokan vártak, és az emberek egyhangúan örömüket fejezték ki az utasforgalom előtt is megnyílt lehetőséggel kapcsolatban. Sajnos a második nap kevésbé folyik zökkenőmentesen, ugyanis őzek ugrottak reggel a jármű elé, ami emiatt az meghibásodott - tudta meg a Promenad24.

https://szegedma.hu/2021/11/egyontetu-siker-a-tram-train

A Mávinform tájékoztatása szerint járműmeghibásodás történt a tram-trainnel, ezért Hódmezővásárhely vasútállomástól csak Szeged, Rókus vasútállomásig közlekednek a járatok, hogy tartani tudják a menetrendet.

Mint írják, Szegeden belül az SZKT járművei fogják pótolni az így kimaradt járatokat. Fontos figyelembe venni, hogy a vasútvillamos jelenleg is próbaüzemben működik, így továbbra is előfordulhatnak meghibásodások, de a szakértők már dolgoznak a jármű javításán. Persze a mostani eset puszta szerencsétlenségből adódott, remélhetőleg a közeljövőben nem fordul elő egyhamar.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.