Koronavírus: újabb negatív csúcs, 127 fertőzött Szegeden és a környéken, 1200 felett országosan

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már tegnap is sokkolónak hatottak a járványadatok az eddigi számokhoz képest, és ma sem változott sokat a helyzet – az is csak negatív irányba. Talán az egyetlen dolog, ami bizakodásra ad okot, hogy a halálos áldozatok száma nem mutat növekvő tendenciát, továbbra is alacsonyak az erre vonatkozó számok. Ma reggel Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a harmadik oltás „felér egy életbiztosítással”.

A beoltottak már 5 919 930-an vannak, akikbl 5 694 336-an a második oltását is megkapták. Közel egymillióan -pontosan 973 ezren – pedig már a harmadik oltást is felvették. Ez azért fontos, mert minél nagyobb a lakosság átoltottsági hányada, annál enyhébb lefolyású lesz a járvány negyedik hulláma.

Tegnap 1249 új fertőzöttet igazoltak és 10-en haltak meg koronavírus-fertőzésben, akik többségében idős, krónikus betegek voltak. A gyógyultak száma folyamatosan nő, eddig 790 646-an győzték le a kórt, az aktív fertőzöttek száma pedig 12 118 főre emelkedett. Jelenleg 800 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 124-en vannak lélegeztetőgépen 

via koronavirus.gov.hu

Előző sztori

Orbán Viktor: felkészültünk a negyedik hullámra

Következő sztori

Gyakorlott biciklitolvajokat fogtak el Szegeden