Jövő héten katonai menetoszloppal találkozhatnak a térségben

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár katonái október 18-án (hétfőn) 13:00 és 20:00 óra között kiképzési célból katonai meneteket hajtanak végre. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Az említett időszakban katonai gép- és harcjárművekből álló menetoszlopokra kell számítani

Hódmezővásárhely – 47. számú főút – M43 autópálya – Sándorfalva – Dóc útvonalon.

A katonai gép- és harcjárművek ugyanezen az útvonalon térnek vissza Hódmezővásárhelyre 2021. október 20-án (szerdán) 13:00 és 18:00 óra között.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását.

Előző sztori

Gazdasági konferenciát tartanak a Szent Gellért Fórumban

Következő sztori

Húszezer plüssfigurát osztanak szét gyerekeknek a Bohócdoktorok