Gombafertőzéseket vizsgáló kutatás ért véget az SZTE-n

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Különböző gombafertőzések hátterét vizsgáló és új kezelési stratégiák alapjait megteremtő kutatási programot fejezett be a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont. Erről az egyetem közkapcsolati igazgatása adott hírt az MTI-nek.

Az 590 millió forint uniós támogatással megvalósult program célja a különböző betegcsoportokat veszélyeztető, opportunista és újonnan felbukkanó élesztő- és fonalasgomba-fertőzések biológiai hátterének megismerése volt. Megállapították, hogy az opportunista mikroorganizmusok a csökkentett immunrendszerű szervezetekben képesek fertőzést okozni, illetve növelni a halálozási arányt. A súlyos és tartósan betegek, szervátültetettek, az antibiotikum-kezelés alatt állók és az elhúzódóan kórházi ápolásra szorulók különösen veszélyztetettek.

A fent említett csoportoknak ugyanis értelemszerűen legyengült vagy felfüggesztett az immunitása – nem csupán a gombákkal, hanem mindenféle fertőzéssel, betegséggel szemben.

Az ilyen típusú mikroorganizmusokkal szemben ugyan már léteznek hatékony gyógyszerek, de olyanok, amelyek célzottan az ilyen kórkozókat pusztítanák el, nem nagyon találhatók általánosságban. A szakemberek a kutatási területet érintő mikrobák valamennyi különböző kölcsönhatásait az emberi szervezettel lemodellezték a változás reményében. A kutatási program eredményeként jellemzett gombatörzsek és sejtvonalak pedig kerültek az ország legnagyobb és legszélesebb profilú mikroorganizmus génbankjába, a Szeged Mikrobiológiai Gyűjteménybe (Szeged Microbiological Collection).

MTI

Előző sztori

Kiírták a pályázatot a Cserkóra, 46 millió a belépő a licitre

Következő sztori

Már fényes nappal is tucatjával jönnek a migránsok