/

Vendégprodukciókkal és minifesztivállal készül szeptemberben a MASZK Egyesület

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium többszörös díjnyertes produkciójával kezdődött a szegedi MASZK Egyesület őszi programsorozata. A szokásokhoz híven ezúttal is sokszínű színházi kínálattal, hazai és határon túli fellépőkkel, kisfesztiválokkal és koncertekkel várják a nézőket egészen október közepéig a Régi Zsinagógába.

Vendég lesz a Szentendrei Teátrum

A 31. THEALTER fesztivál különleges pluszprogramjaként szeptemberben a Szentendrei Teátrum vendégeskedik Szegeden. A friss és izgalmas idei koprodukciós bemutatóikból három nagyon különböző, de egyaránt figyelemre méltó előadásra várják a színházbarátokat.

Szeptember 18-án, szombaton 19.30-tól a Szentendrei Teátrum és a Manna Produkció előadása nyitja a programsorozatot, melynek címe: Árvák. Dennis Kelly – a korábban a THEALTER fesztiválon is látható, az Orlai Produkció és a MASZK Egyesület koprodukciójában készült 23 perc című monodráma szerzője – feszültséggel teli kamaradrámáját Horváth János Antal állította színpadra. A magyarországi bemutató szereplőit kiváló színészek, Lovas Rozi, Lengyel Tamás és Molnár Áron formálják meg.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Szeptember 19-én vasárnap 19.30-tól a 2011-ben a legígéretesebb drámaírónak választott Wolfram Lotz A nevetséges sötétség című hangjátéka nyomán íródott különleges darab szegedi vendégjátéka következik. A Joseph Conrad: A sötétség mélyén című regénye, illetve Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmje inspirálta hangjáték díjakkal jelzett színpadi sikerszériája 2015-ben kezdődött Berlinben.

Az előadásban a budapesti Katona József Színház Jászay Mari-díjas érdemes művészét, Fekete Ernőt négy különböző szerepben láthatják a nézők.

Partnerei a THEALTER fesztivál előadásaiból íróként, rendezőként és színészként is jól ismert Fekete Ádám, valamint pályakezdő színészek – Samudovszky Adrián, Kövesi Zsombor és Rohonyi Barnabás – lesznek. A groteszk és az abszurd eszközeivel operáló produkció rendezője a frissdiplomás dramaturg, Dohy Balázs, aki már első, díjnyertes rendezésével felhívta magára a figyelmet.

A Forte Társulat legújabb előadásával érkezik

Szeptember 20-án hétfőn Az égő ház című darabbal érkezik a Forte Társulat, amely a legújabb produkció az repertoárjukban. A Misima Jukio négy egyfelvonásosát újrafogalmazó, 19.30-tól látható fizikai színházi produkciót Horváth Csaba állította színpadra.

Misima Jukio a 20. századi japán irodalom egyik legizgalmasabb, Nyugaton is ismert alkotója, drámáiban összeütköznek a nyugati és keleti értékek, darabjai vészjósló üzenetek és kíméletlen látleletek – mindemellett rámutatnak arra, hogy az emberi lélek mélyén kontinenstől, kultúrától és korszaktól függetlenül ugyanazok a szenvedélyek égnek.

Másokat is inspirált a filmvilág

Ugyancsak egy film, Fritz Lang 1927-es fekete-fehér némafilmje, a Metropolis inspirálta Fehér Ferenc Lábán Rudolf- és Hevesi Sándor-díjas koreográfus alkotását, melyet a Maladype Színház művészei – Ádám Kornél, Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Andrea, Mesés Gáspár, Pál Zoltán, Zsenák Lilla – mutatnak be szeptember 23-án, csütörtökön Szegeden.

Fotó: Jókuti György

A Metropolisz egyszerre játszódik a jelenben és a jövőben; szól a nagyvárosok forgatagában élő társadalmi rétegek közötti különbségekről, valamint az emberek érzelmei és érdekei közötti válaszfalakról is. Igazi csapatmunka ez az előadás, és magába szippantó élmény melynek nem csak koreográfusa, de zeneszerzője és rendezője is Fehér Ferenc.

A RÉV Színház bemutatót hoz

Szeptember 24-én, pénteken mutatják be a győri RÉV Színház legújabb produkcióját. A Világgá című, eredetileg a 31. THEALTER programjában szereplő előadás a színészek – Balla Richie, Demecs Eszter, Forgács Fanni, Nagy Zsolt Zsozsa és Szántó Dániel – improvizációiból, saját életük élményeiből és csapongó fantáziájukból született.

Szereplői különböző élethelyzetű fiatal felnőttek, akiknek közös jellemzője, hogy mindannyian megrekedtek valahol. Az életközeliséget és a szürreálist, a valóságot és a fikciót egyensúlyban tartó előadás rendezője a Szegeden már több előadással sikerrel bemutatkozó fiatal rendező, Tárnoki Márk.

Vendégjáték Poprádról

Szeptember 27-én, hétfőn, 20 órától a poprádi Divadlo Commedia vendégjátékára kerül sor a Régi Zsinagógában, a Szegedi Szlovákok Egyesülete és a Szegedi Szlovák Önkormányzat ünnepi rendezvénysorozatának záró programjaként. A világ könyörtelenségével szemben magát megvédeni képtelen szerelmes libapásztor keserédes humorral átszőtt, mégis tragikus története, Az alvó minden rezdülése ugyanúgy érthető az Alföldön, mint a Magas-Tátrában. Az előadás szlovák nyelven, magyar felirattal lesz látható, az adaptációt írta és rendezte Vladimír Benko.

Fotó: Németh György

Szeptember 30-án és október 1-jén kerül sor a Metanoia Fesztivál programjaira, a programsorozat az Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Magyarország-Szerbia keretében, az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg, a programok ingyenesen látogathatók.

Díjnyertes nyitódarab

A fesztivál első napján ismét látható lesz a Metanoia Artopédia: Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára című előadás, ezúttal a 39. variációra kerül sor. Az előadás rendezője Perovics Zoltán, számos közreműködővel: Krasznahorkai Ágnes, Csépai Eszter, Szokol Szilárd, Tóth Péter Zoltán, Lengyel Zoltán.

Öt éve, azaz 2016-ban Erdély Perovics Andreát a B32-es Galéria és Kultúrtér fesztivál zsűrije a legjobb színésznek járó különdíjban részesítette az előadásban nyújtott kimagasló teljesítményéért, 2017-ben pedig az RS9 OFF Színházi Fesztiválján az előadás megosztva nyerte el a fesztivál zsűrijének fődíját.

Az előadást követően a Metanoia Artopédia: Előkészületek. Deszkák, pallók… (2007) című előadásához készített mechanikus installáció beindítására kerül sor a Régi Zsinagógában, a kiállítás látogatói meghallgathatják az előadás levéltári dokumentumait is.

Október 1-jén 17.00 órakor újra elindul a mechanikus installáció, majd 18.00 órától kerekasztal-beszélgetésre várják a Metanoia harmincéves története iránt érdeklődőket a Régi Zsinagógába. A beszélgetés résztvevői Czeglédi András filozófus, habilitált egyetemi adjunktus, Rácz Attila színházi alkotó, Erdély Perovics Andrea és Perovics Zoltán lesznek, moderátorként Kiss Attila, az SZTE BTK Angol Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense működik közre.

A kétnapos programsorozatot október 1-jén 19.30-tól Szőke Szabolcs Artisjus-díjas zeneszerző, hangszeres előadóművész és színházi alkotóművész koncertje zárja.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a Régi Zsinagóga épületében továbbra sincs fűtés. A programok védettségi igazolvány nélkül látogathatóak, a maszk viselése a nézők számára ajánlott, de nem kötelező, a szervezők kézfertőtlenítőt is biztosítanak az előadásokra érkezőknek.

A jegyértékesítés az előadásokra megkezdődött, az érdeklődők ide kattintva tudnak tájékozódni a részletekről. Elsősorban online lehet belépőt vásárolni a produkciókra, készpénzes jegyet az előadások előtt egy órával, a helyszínen lehet venni a szabad helyek függvényében. A Régi Zsinagóga pénztárában ismét lesz lehetőség különböző értékben támogatói jegyeket vásárolni, amik mellé ajándéktárgyakat (kitűzőt, hűtőmágnest, THEALTER-plakátot, vászontáskát vagy pólót) kapnak a nézők.

Kiemelt kép: Deim Balázs

Előző sztori

Karikó Katalint japán orvostudományi díjjal tüntették ki az mRNS felfedezéséért

Következő sztori

Megint ugrottak egyet a számok: 371 új fertőzöttet regisztráltak tegnap