Közösség

Újra akcióban a szegedi Teentrashers csapat, itt a harmadik SZEDJÜK FEL

Újra akcióban a szegedi Teentrashers csapat, itt a harmadik SZEDJÜK FEL

2021. szeptember 10., péntek
Újra akcióban a szegedi Teentrashers csapat, itt a harmadik SZEDJÜK FEL

Szegediek, fiatalok és aktívan védik a környezetet: ők a Teentrashers nevű környezetvédelmi szemétszedő csapat. Szeptember 11-én, szombaton már harmadik alkalommal gyűlnek össze, ezúttal a baktói síneken túl, hogy megtisztítsák a terepet.

Gimnazisták és egyetemisták

A Teentrashers nagyjából 20 főből áll, akik többnyire gimnazista és egyetemista korúak - de akadnak fiatalabbak, és idősebbek is, például sok család csatlakozott már a szedésekhez. Vannak, akik egy-egy alkalommal csatlakoznak csak, de a szervezők ezt is nagyra értékelik, hiszen minden segítő kéz számít.

A pont, ahol besokalltak

Dalma és Zílió két gimis jó barát, akik eleve gondolkoztak azon, hogy középiskola után csatlakoznak egy környezetvédelmi szemétszedő csapathoz, majd beugrott nekik: mi lenne, ha csinálnának ők is egyet? Végül, még az ősszel tett egy megjegyzést az iskolájuk egyik tanára, ami valahogy úgy hangzott, hogy:

Ha így folytatjuk szemétben fogunk megfulladni.

Ez volt az a pont, ami után végső elhatározásra jutottak és létrehozták a Teentrashers-t. Már több szedésen is túl vannak: kettő a Laposnál, ugyan ennyi a Lugas utcai átjárónál és már Baktón is volt egy alkalom. Az akció Facebook eseményét ide kattintva érhetik el, ahol tájékozódhatnak a pontos helyszínről.

Fotó: Vízhúzó Zílió
Fotó: Vízhúzó Zílió

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.