Újabb magyar érem a paralimpián!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kajakos Varga Katalin bronzérmet nyert K1 200 méteren a tokiói paralimpián.

A KL2-es kategória magyar indulója már a csütörtöki előfutamában is jól szerepelt, de másodikként célba érve középfutamra kényszerült. Abban szombaton – amikor már nem esett az eső, de felhős volt az idő a Sea Forest Kajak-kenu Pályán – még úgy is simán nyert, hogy a végén kiengedett. A bő egy órával későbbi döntőben jól rajtolt, jó volt az utazó tempója, így nem is az volt igazán a kérdés, meglesz-e neki a bronzérem, hanem hogy esetleg megfogja-e az élen lapátoló két brit közül a lassabbat. Végül stabil harmadik helyen ért célba 52.622 másodperccel. Győzött Charlotte Henshaw (50.760), másodikként pedig Emma Wiggs (51.409) végzett.

Varga Katalin az első női magyar paralimpiai érmese a sportágnak.

A balesetes gerincsérült, 35 éves magyar kajakos, aki öt éve ötödik volt a riói paralimpián, idén pedig ezüstöt nyert az Európa-bajnokságon, a magyar küldöttség 16. érmét – a negyedik bronzot – szerezte.

“Pontosan ezért a bronzéremért jöttem – jelentette ki a vegyes zónában. – Minden úgy alakult, ahogy elképzeltem. Ez kiérkezéskor még nem teljesen volt így, nehéz volt magamat felpörgetni, valószínűleg azért, mert túl higgadtan álltam hozzá a versenyhez. Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam. Pont erre a napra tök jól alakult minden” – folytatta.
   

Előző sztori

Visszautasította a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter kijelentéseit

Következő sztori

Torlódás a röszkei autópálya-átkelőnél: legalább három órát kell várakozni