Közérdekű

Negyedmillió fiatalnak segített eddig a kormány diákmunka programja

Negyedmillió fiatalnak segített eddig a kormány diákmunka programja

2021. szeptember 11., szombat
Negyedmillió fiatalnak segített eddig a kormány diákmunka programja

Júliusban és augusztusban 30 ezer nappali tagozatos diák dolgozott a Nyári diákmunka program támogatásával, és a népszerűségét bizonyítja az is, hogy többször keretet kellett bővíteni a jelentkezők számára való tekintettel.

Milliárdok a fiataloknak

Az eredetileg 3 milliárd forintos keretet az élénk érdeklődésre tekintettel kétszer is megemelte a tárca, így végül 3,65 milliárd forint hasznosult a fiatalok vakációs foglalkoztatásában - mondta Bodó Sándorr, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A 2013-ban indított program kilenc év alatt közel 250 ezer fiatal nyári munkavégzéséhez biztosított több mint 23 milliárd forint támogatást.

Valós körülmények - valós tapasztalat

A program lehetőséget teremt a diákoknak, hogy a szünidőben valós körülmények között dolgozva keresethez jussanak.A tanulók önkormányzati vagy vállalati diákmunkára jelentkezhettek, és mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhattak munkát - azonban míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhattak.

Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatták a fiatalokat, az állam pedig teljes egészében megtérítette számukra a munkabért. A tanulók így a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshettek. A mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban működő cégeknél dolgozó diákok keresetének háromnegyedét vállalta át az állam.

A kormány programja a diákokat költőpénzhez juttatja, munkáltatójukat pedig az átmeneti többletfeladatok ellátásában segíti. A megszerzett munkatapasztalat megkönnyítheti a középiskolai tanulók, egyetemi hallgatók későbbi elhelyezkedését, pályakezdését.

-hangsúlyozta Bodó. Tájékoztatása szerint 2021-ben a fiatalok mintegy négyötöde, közel 25 ezer diák önkormányzatnál kapott munkát. A program a keleti országrészben volt népszerűbb, a legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozott, de sokakat foglalkoztattak Békés és Hajdú-Bihar megyében is.

A középiskolások, egyetemisták több mint 150 munkakörben szerezhettek munkatapasztalatot az irodai adminisztrátortól a felszolgálón, recepcióson át a kisállattenyésztőig, gyümölcs- és zöldségfeldolgozóig.

Az innovációs tárca a továbbiakban is ösztönzi a 25 év alattiak foglalkoztatását, a többi között a vállalkozások munkaerő-támogatásával. A programban fél éven át összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak az álláskeresőket kenyérkeresethez juttató munkaadók.

Mostanáig több mint 24 ezren helyezkedtek így el, a támogatottak mintegy fele fiatal.

via MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.