Gazdaság

Marad a hitelmoratórium, de nem mindenkinek

Marad a hitelmoratórium, de nem mindenkinek

2021. szeptember 7., kedd
Marad a hitelmoratórium, de nem mindenkinek

A Világgazdaság úgy tudja, a kormány döntött a moratórium meghosszabbításáról.

Hónapok óta kérdőjeles a konszenzus a kormány és a bankok között, most azonban úgy tűnik, pont kerül az ügy végére: bizonyos feltételek mellett ugyan, de 2022 júliusáig meghosszabbítható marad a hitelmoratórium.

Az első és legfontosabb, amit ennek kapcsán tudni érdemes, hogy a bankok nem hosszabbítják meg automatikus a moratóriumot, külön igényelni kell, de ezt akár online is megtehetjük.

A második legfontosabb pedig, hogy csak azok hosszabbíthatnak, akik

  • nyugdíjasok,
  • gyermeket nevelnek,
  • illetve akiknek a tavaly évhez képest csökkent a keresetük. Hogy mennyivel, az nincs meghatározva.
  • A vállalkozások pedig akkor kérhetik a halasztást, ha a bevételük 25%-kal csökkent.

A CIB Bank ügyfélkörében végzett ktuatás szerint a hitellel rendelkezők többsége már inkább törlesztene idén ősztől. A MAgyar Nemzeti Bank arra figyelmeztetett, hogy amegfelelő jövedelemmel, törlesztési forrással bíró ügyfelek számára a moratóriumban való maradással elérhető előnyt hosszabb távon meghaladhatja annak kockázata, hogy feleslegesen nő meg a hitelük futamideje és a teljes visszafizetendő összeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.