Kevesebb mint négy hónap van hátra a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságig, szeptember 1-én, 12 órától pedig már napijegyeket is lehet vásárolni a tornára. A magyar válogatott budapesti, a nyitónapot követő csoportmérkőzéseire 5900 forinttól, míg a szegedi és debreceni mérkőzésekre 4900 forinttól lehet napijegyeket venni.
A Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnokban, a Szegedi Új Arénában és a debreceni Főnix Csarnokban is négy árkategória alapján lehet lefoglalni a jegyeket a csoportkörre, a középdöntőre és a döntő hétvégére is.
-A napijegyek értékesítésének indulásával egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Nagy erőkkel dolgozunk a háttérben azon, hogy a Magyarországra érkező szurkolók és a hazai kézilabdabarátok is jól érezzék magukat az Európa-bajnokság során. A tornára felépülő budapesti és szegedi aréna, valamint a megújuló debreceni csarnok mellett a világklasszis csapatok önmagukban is garanciát jelentenek ehhez- mondta Horváth Gabriella, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára.
A csoportkörben az adott helyszínen napi két, a középdöntőben három mérkőzést rendeznek, a napijegyekkel mindegyiket végig lehet szurkolni
A legolcsóbb napijegyek a csoportkörben 4900 forintba kerülnek (a budapesti első forduló 14-i, portugál-izlandi találkozóra már 3500 forintért be lehet jutni), a középdöntőre 9900 forinttól, a döntőre pedig 19 900 forinttól lehet napijegyet venni.
Szegedre jön az olimpiai bajnok
Szegeden a tokiói olimpiai bajnok franciák, az Eb-ezüstérmes horvátok, a mindig veszélyes szerbek alkotnak roppant erős triót. Az új, nyolcezer fős aréna első komoly eseménye lesz a januári Európa-bajnokság.
A férfi kézilabda Európa-bajnokságot 2022. január 13. és 30. között rendezik.