Kampánydallal ,,dönt falakat” az ellenzék – vagy legalábbis próbál

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

,,Döntsük le a falakat!” címmel villantott egy kampánydalt az ellenzéki összefogás. Az eredmény szerintünk nem tragikus, hanem egyszerűen csak erőltetett.

A kampánydalban megjelenő művészek, tanárok, politikusok és pékek a dalszöveg szerint azt kérik, hogy ,,döntsük le velük a falakat”, és hogy ,,ültessünk el egy fát.”

A klipben megjelenik többek között Nagy Bandó András humorista, Molnár Áron Noár, Fullajtár Andrea, Márton András, Jordán Tamás és Molnár Piroska színészek, Herceg Zoltán stylist, Mécs Imre politikus, Iványi Gábor lelkész, Németh Péter újságíró és Bach Szilvia humorista.

Nem először erőlködik a baloldal kampánydallal. Sokunk emlékében élhet még a Belmondo frontembere által írt dal, melyet Szeged 300. évfordulójára szántak. Mi pedig annak is utánajártunk, hogy a dal előzménye is kacifántosabb lehetett, mint azt elsőre gondoltuk volna.

(via HVG)

Előző sztori

Újra légiparádé és hőlégballon verseny Szegeden!

Következő sztori

Nyomoznak a Cseh Katalin körüli milliárdos botrány miatt: Költségvetési csalás a gyanú!