Kandó Imre főmérnök a Rádió 7-nek adott interjújában fogalmazott úgy, hogy karácsonyra már az új vasúttal vásárolhatunk be. Szentesre megérkezett a hatodik szerelvény, három másik pedig már 11 ezer kilométert teljesített az induláshoz szükséges 15 ezerből.
Mint a tram-train főmérnöke elmondta, az új szerelvényt már szoftverezik, méghozzá ugyanaz a csapat, akik az eddigi szerelvényeket is. Ha minden igaz, ez a kocsi is egy hónapon belül megkezdi a próbaköröket.
Az első 3 prototípus már 11 ezer hibamentesen lefutott kilométernél jár. A szakember kiemelte, darabonként 15 ezer kilométert teljesíteniük. Ha eközben típushibát észlelnének – ilyen például a fékprobléma vagy az energiaellátási gondok -, akkor az egészet újra kell kezdeni. Egyéb, kisebb hibák esetén csak az adott jármű indul a nulláról.
Érdekesség, hogy ara is külön szabály vonatkozik, hogy a 15 ezer kilométer mekkora részét kell városi,, illetve nagyvasúti hálózaton megtenni. A nemrég Hódmezővásárhelyen történt koccanásról is szó esett: a tram-train közlekedését megváltoztatták, a koccanás előtt is több alkalommal kicsin múlott egy-egy ugyanilyen eset. Jellemzőem a körforgalmakban fordul elő ennek a veszélye, sokak számára nem világos még, hogy a tram-train-nek elsőbbsége van – mondta a főmérnök.
Ugyanakkor Mucsi László projekttanácsadó elmondta, nagyon örül annak, hogy az általános iskolásokat már tájékoztatták a szakemberek a tram-trainre vonatkozó közlekedési szabályokkal kapcsolatban, ezt már régóta eldöntötték, hogy ha itt lesznek a szerelvények, akkor igyekeznek majd minél szélesebb körben felhívni a figyelmet a villamos okozta megváltozott közlekedési helyzetekre. A középiskolások is kapni fognak hasonló tájékoztatást, mint mondta.
Szó esett a szegedi kocsiszínről is és a vásárhelyi járműtárolóról is. A szegedi kocsiszín már felépült, a belső munkálatok zajlanak, a tervek szerint jövő tavasszal át is adhatják majd. A vásárhelyi járműtelepre három érvényes pályázat érkezett, és még ebben a hónapban kihirdethetik, ki a nyertes, ki valósíthatja meg azt.
(via Promenad24)