Több, mint négyszáz új hallgatót vettek fel az SZTE-re a pótfelvételin


Az általános felvételi eljárásban hatezer feletti új hallgatót vettek fel a Szegedi Tudományegyetem valamelyik képzésére, hozzájuk jön még az a 428 jelentkező, akik a pótfelvételi során kerültek be az SZTE-re. A beiratkozás tegnap kezdődött és egészen péntekig eltart majd a TIK-ben.
A Szegedi Tudományegyetem képzéseire több mint 600-an jelentkeztek a pótfelvételin, közülük 428 hallgatónak sikerült is bejutni valamelyik szakra. Azok, akik nem nyertek felvételt, vagy nem is jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, augusztus 8-ig jelentkezhettek az SZTE képzéseire.
Nőtt a pótfelvételizők száma
A 2020-as adatokhoz képest több mint 40 fővel emelkedett a pótfelvételi eljárásban jelentkezők száma. A most felvett gólyákból 253-an alap, 94-en osztatlan, 32-en mester, 49-en felsőoktatási szakképzésen kezdhetik meg tanulmányaikatt - a legtöbb hallgató nappali és levelező munkarendű képzésekre jelentkezett.
A legtöbb jelentkezőt az SZTE Természettudományi és Informatika Kar (TTIK) fogadja: itt több, mint 100 pótfelvételis hallgató kezdheti meg tanulmányait. A TTIK képzései mellett népszerűek az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar szakjai is.
Vegyes területeken voltak a legmagasabb ponthatárok
A legtöbb pont – összesen 436 – az általános orvos szakra kellett, de magas volt a ponthatár az informatikus-könyvtáros (435 pont), a matematika (428 pont), az osztatlan testnevelő tanár; technika-, életvitel- és gyakorlat-tanár (428 pont), a turizmus-vendéglátás (424 pont), valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök (408 pont) szakokra is.
A külföldi hallgatók és magyar szakirányú képzések folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően várhatóan további több mint 1500 új hallgató kezdheti meg tanulmányait 2021 szeptemberétől a Szegedi Tudományegyetemen.
A gólyákat 2021. augusztus 30. és szeptember 3. között, előre egyeztetett időpontban az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba várják beiratkozásra. A rendezvény nem titkolt célja, hogy az egyetemre érkezők már az első nap érezzék, Szeged legnagyobb közösségének tagjaivá váltak. A gólyák beilleszkedését azSZTE Felvettek honlapjais segíti, ahol minden szükséges információt megtalálnak egyetemi éveik megkezdéséhez.
A 2021-es tanévben közös képzéseket indít Békéscsabán az SZTE a Gál Ferenc Egyetemmel. A két intézmény, az élethosszig tartó tanulás jegyében, tavaly októberben írt alá stratégiai megállapodást, azzal a céllal, hogy közösen nyújtsanak a munkaerő-piaci igényekhez igazodó, magas minőségű képzéseket a már diplomával rendelkezőknek. Az SZTE Mérnöki Kar gépészmérnöki alapképzésén 4 hallgató, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar programtervező informatikus alapképzésén 7 hallgató kezdi meg tanulmányait Békéscsabán, levelező tagozaton.
via SZTE Sajtó