/

Számos idősek otthona újult meg Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tegnap beszámoltunk arról, hogy a Kálvária sugárúti idősek otthona főzőkonyhája EU-s és kormányzati forrásokból újulhatott meg mintegy háromszázmillió forintból. A város további hat, idősek nappali ellátását biztosító létesítményének felújítása és fejlesztése ment végbe, melyre a Szegedi Kistérségi Többcélú Társulás (SZKTT) pályázott.

Az SZKTT Egyesített Szociális Intézmény telephelyeinek felújítását, fejlesztését tűzte ki célul. A projektek keretein belül több, mint háromszázmillió forint támogatást nyertek az államtól és az Európai Uniótól, továbbá Szeged megyei jogú város is hozzáadott a forrásokhoz – ha ehhez hozzáadjuk a Kálvária sugárúti létesítmény költségeit is, közel hétszázmillió forintos összegről beszélhetünk.

Alsó Kikötő sor

A beruházás során a telephelyen ki lettek cserélve a nyílászárók, a telephely homlokzati hőszigetelést kapott. Emellett a teljes alapterületen a radiátorok, világítótestek korszerűsítve lettek. Az ingatlan új burkolatokat kapott, át lett alakítva és teljesen fel lett újítva a vizesblokk. A telephely akadálymentesítése kapcsán készült egy akadálymentes parkoló, a bejárat át lett alakítva, valamint készült egy akadálymentes mosdó is.

A tálalókonyha teljes egészében felújításra került, új konyhatechnológiai berendezéseket is beszereztek. Ezen kívül a telephely berendezései, bútorai, függönyök, szőnyegek is újakra lettek cserélve. Az újonnan beszerzett kanapék, fotelek, székek az idősek kényelmét, míg az irodabútorok és eszközök a dolgozók munkáját segítik.

A beruházáshoz az Európai Unió és a Magyar Állam 59.152.960 forintot biztosított, amihez az városi önkormányzat további 11 688 493 forintos összeget adott hozzá.

Bölcs utca

Ez a beruházás is hasonló fejlesztéseket foglalt magában: ki cserélve lettek nyílászárók a létesítmény udvari oldalán, az épület homlokzati hőszigetelést kapott valamint a tető teljes egészében fel lett újítva – a cserepek cserélve lettek. Emellett a teljes alapterületen korszerűsítették a fűtést és a világítást, továbbá az ingatlan falai és a padló is szigetelést kapott.

A Bölcs utcai idős otthonban is kialakítottak egy akadálymentes parkolót, a bejáratot is akadálymentessé tették és egy akadálymentes mosdót is létesítettek. A tálalókonyha teljes egészében felújításra került, új konyhatechnológiai berendezéseket vásároltak. Az idősek kényelmét és a dolgozók munkáját segítik az új berendezések itt is. Informatikai hálózatot is kiépítettek a projekt során.

A beruházáshoz 102.446.640 forint támogatást nyújtott az Európai Unió és a Magyar Állam, továbbá 9.383.597 forintot biztosított Szeged városa

Dáni utca

A Dáni utcai fejlesztések magában foglalták a nyílászárók cseréjét, a radiátorok és a világítótestek korszerűsítését. Teljes egészében újraburkolták az ingatlant, felújították a vizesblokkot valamint akadálymentes mosdót is létrehoztak. Ennek a telephelynek a berendezései is cserére kerültek, valamint a projekt keretein belül egy személyautót is beszereztek. A tálalókonyhát itt is korszerűsítették, valamint a teljes bútorzatot.

A beruházáshoz az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 43.483.217 forint volt, a várostól önerőre ebben az esetben nem volt szükség.

Gáspár Zoltán utca

Az ablakok és ajtók cserére kerültek a Gáspár Zoltán utcai telephelyen, továbbá új homlokzati szigetelést is kapott az épület, emellett a radiátorokat és világítótesteket is korszerűsítették. Az idősek otthona akadálymentesítése kapcsán készült egy akadálymentes parkoló, a bejárat át lett alakítva, valamint csináltak egy akadálymentes mosdót is. A tálalókonyha felújították, korszerű berendezésekkel gazdagították. Ezen kívül a telephely berendezései, bútorai,
függönyök, szőnyegek is újakra lettek cserélve.

47.132.990 forintos összeggel támogatta meg a projektet az állam és az EU, ezen felül 8 086 080 forinttal az önkormányzat is beszállt a költségekbe.

Kossuth Lajos sugárút

A beruházás során a telephely új homlokzati hőszigetelést kapott, emellett a teljes alapterületen a radiátorok, világítótestek korszerűsítve lettek. Az ingatlan új burkolatokat kapott, fel lett újítva a vizesblokk. A telephely akadálymentesítése kapcsán készült egy akadálymentes parkoló, kialakításra került a bejárat és egy akadálymentes mosdó.

A tálalókonyha teljes egészében felújításra került, új konyhatechnológiai berendezéseket vásároltak. Ezen kívül a telephely berendezései, bútorai, függönyök, szőnyegek is újakra lettek cserélve. A projektben egy személygépjárművet is beszereztek.

A beruházáshoz az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 50 512 460 forint. Szeged megyei jogú város további 13 702 314 forinttal támogatta a projektet.

Kereszttöltés utca

A Kereszttöltés utcai idősek otthonában is hasonló átalakítások és fejlesztések mentek végbe, mint a város többi szociális otthonában: új homlokzati hőszigetelés, fűtés és világítás korszerűsítés, akadálymentesítés. Az előzőekhez hasonlóan új bútorokat és konyhatechnológiai eszközöket is beszereztek, a tálalókonyhát felújították. Továbbá folyamatban van egy kilenc személyes kisbusz vásárlása is.

Az EU és a magyar állam 66.322.890 forintot, Szeged pedig 11.399.936 forintot biztosított.

A beruházásokhoz során az SZKTT Egyesített Szociális Intézmény további eszközök vásárlásával járult hozzá: számítógépek, mosógép, Tv, szappanadagolók, kéztörlőtartók, szúnyoghálók.

via Szegedi Kistérségi Többcélú Társulás

Előző sztori

Ismét három kis krokodil kelt ki a Vadasparkban

Következő sztori

A nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs már reggel megkezdte a munkáját