Megvan, ki a leggazdagabb ellenzéki miniszterelnök-jelölt

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Véget ért a regisztrációs szakasz, kiderült, hogy kik lesznek azok az ellenzéki miniszterelnök-, valamint egyéni képviselőjelöltek, akik meg akarják mérettetni magukat az őszi, szeptember 18-tól 26-ig tartó előválasztáson. Most az aláírásgyűjtés szakasza következik, az ajánlóíveket augusztus 23-tól lehet felvenni, és szeptember 6-ig lehet leadni. Az egyéni képviselőjelölteknek négyszáz, a miniszterelnök-jelölteknek húszezer érvényes ajánlásra van szükségük – írja az Index.

A jelentkezésnek volt jó néhány feltétele, a jelölteknek többek között előzetesen vagyonnyilatkozatot kellett tenniük, ahogy az erkölcsi bizonyítvány bemutatása mellett negatív ügynökmúltjukról, illetve köztartozás-mentességükről is kellett nyilatkozniuk. Ez alapján kiderült, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjei közül ki a legtehetősebb. Ezt a listát pakolta össze a hvg360 alapján az Index.

Pálinkás József

Az első Orbán-kormány oktatási minisztere, egyben a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke adott számot a legnagyobb vagyonról, többek között

  • két debreceni ingatlanban, egy 2020 négyzetméteres telken álló, 136 négyzetméteres házban és egy 78 négyzetméteres társasházi lakásban, valamint egy fővárosi, VIII. kerületi, 54 négyzetméteres lakásban is felerészben tulajdonos.
  • Van egy Volkswagen Passat CC típusú autója,
  • 11 millió forint megtakarítása bankszámlán,
  • további 328 millió különböző értékpapírokban,
  • nyugdíját akadémiai tagként havi bruttó 450 ezres MTA-tiszteletdíjjal és a korábban az általa vezetett Atommagkutató Intézettől kapott 100 ezres díjjal egészíti ki.

Márki-Zay Péter

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje zárt a második helyen az alábbi vagyonelemekkel:

  • egy 300 négyzetméteres családi ház Hódmezővásárhelyen 1550 négyzetméteres telekkel, amely felerészben az övé,
  • egy 2200 darabos könyv-, illetve egy 3255 darabos érmegyűjtemény a büszkesége,
  • megtakarítása 8,4 millió forint, amit magánnyugdíjpénztárban tart,
  • viszont van 19,5 millió forintnyi, havonta törlesztett bankhitele is,
  • hódmezővásárhelyi polgármesteri fizetése a vagyonbevallása alapján havi bruttó 990 ezer forint.

Karácsony Gergely

Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely az alábbi pénzügyi profillal került föl a dobogó harmadik fokára:

  • említésre méltó megtakarítása nincs,
  • cserébe 29 millió forinttal tartozik banknak és további 3,7 millióval magánszemélyeknek,
  • főpolgármesteri fizetése havi bruttó 1,49 millió forint,
  • két ingatlanban felerészben tulajdonos: Zuglóban egy 444 négyzetméteres telken álló, 115 négyzetméteres családi házban, továbbá egy Siófok-Sóstón 189 négyzetméteres telken épült, 37 négyzetméteres nyaralóban.

Jakab Péter

A jobbikos Jakab Péter országgyűlési képviselőként mindent összeadva havonta bruttó 2,4 millió forintos fizetést visz haza. (Ugyan a Kövér László házelnök kiszabta büntetések miatt most néhány hónapra ez igencsak megcsappan.) Jakab a vagyonnyilatkozatában egy 106 négyzetméteres miskolci lakás fele részét is feltüntette, a megtakarítása pedig hárommillió forint készpénz 8,67 millió forint banki tartozás mellett.

Fekete-Győr András

Vagyonnyilatkozata alapján a Momentum miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András egy budai, II. kerületi, 43 négyzetméteres lakás birtokában mindennek mondható, csak vagyonos embernek nem. A pártelnöki jövedelme havi bruttó 526,5 ezer forint.

Dobrev Klára

  • A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjének EP-képviselői fizetése átszámolva havi bruttó 3,15 milliós alapjövedelem, ehhez társul 1,6 milliós költségtérítés is,
  • egy 2020-as Toyota RAV4 autóval jár, amit lízingel,
  • megtakarítása közel 200 millió forint,
  • a tartozása körülbelül 60 millió forint, ezt együtt fizetik férjével, Gyurcsány Ferenccel,
  • ebből a banki kölcsönből vásárolták Kötcsén a felerészben Dobrev Klára nevén lévő, 3295 négyzetméteres telken álló, 267 négyzetméteres nyaralót,
  • ugyanakkor II. kerületi, 400 négyzetméteres családi házuk teljes egészében Dobrev Klára nevén szerepel,
  • gazdasági érdekeltsége az egyik Altus-cég, az Altus Befektetési Zrt., amelynek egyedüli tulajdonosa. A vállalkozás 2020-at 2,18 milliós forgalom mellett 9,18 milliós veszteséggel zárta.

(Borítóképünk az Index montázsa alapján készült)

Előző sztori

Vajon mit jelent be a kormány? Kormányinfót tartanak SZOMBATON!

Következő sztori

Mentőakciót indított Magyarország Afganisztánban: magyarokat és szövetségeseket hoznak haza!