Gazdaság

Még több adókedvezményt kapnak a munkaadók a kormánytól

Még több adókedvezményt kapnak a munkaadók a kormánytól

2021. augusztus 2., hétfő
Még több adókedvezményt kapnak a munkaadók a kormánytól

Ebben az évben június 10-től bővült az álláskeresőket alkalmazók adókedvezménye. Az új csökkentés a szociális hozzájárulási adóra vonatkozik, a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár a kedvezmény. Az intézkedésnek hála 30 milliárd forint marad a magyar vállalkozók zsebében.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy újabb segítség lehet a koronavírus-válság miatt bajbajutottaknak a legutóbbi adókedvezmény: idén az év végéig létrejött munkaviszonyra sokkal kedvezőbb adóügyi szabályok fognak vonatkozni. Az új alkalmazottakra ezentúl már akkor is jár adókedvezmény a munkáltatóknak, ha a foglalkoztatás kezdő hónapja előtti fél évben valakinek három hónapig nem volt munkája - ez eddig kétszer ennyi munkanélküliséghez volt kötve.

A vállalkozás összességében 17 százalék közterhet spórol meg.

Az így felvett munkavállaló után (a minimálbérig) két éven keresztül se szociális hozzájárulási adót, se szakképzési hozzájárulást nem kell fizetni. A foglalkoztatás harmadik évében is jár a kedvezmény, ami a szociális hozzájárulási adó fele alól mentesíti a munkáltatót.

Semmi macera

Az adókedvezmény igénybevétele ráadásul rendkívül egyszerű, nem jár bürokratikus teherrel - szögezte le Izer Norbert. Mint mondta: az adóhivatalnak a munkavállaló bejelentésére vonatkozó adatok a rendelkezésére állnak, ami alapján a foglalkoztatás kezdetét követő hónap 10. napjáig a hatóság igazolja, hogy jár a kedvezmény, így az igénybevétel lényegében automatikusan történik.

Mondhatni mindenki jól jár

A hármas hatású intézkedéssel nemcsak a vállalkozások, hanem a munkavállalók és az egész nemzetgazdaság is nyerhet Izer szerint. A mellett, hogy az adókönnyítés egy fontos eleme a gazdaság újraindításának és Magyarország versenyképességének, további javításában is jelentős szerepe lehet, a vállalkozások 30 milliárd forintnyi adót spórolhatnak meg, és a munkájukat elvesztők is hamarabb kerülnek vissza a munkaerőpiacra.

A koronavírus-válság ellenére folytatódó adócsökkentésekre is kitért az államtitkár. Az Országgyűlés már tavasszal megszavazott egy lényeges, munkajövedelmeket érintő adókönnyítést, amely szerint 2022. július elsején újabb két százalékponttal csökken a munka közterhe. Megszűnik a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett pedig fél százalékponttal mérséklődik a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó.

A munkaerőpiacon hátrányosabb helyzetben lévők foglalkoztatását segítő adókedvezmények mellett öt és fél év alatt csaknem a felére csökkent a munka közterhe, ami 2016. decemberében még 28,5 százalék volt, az jövő nyártól már csak 15 százalék lesz - összegezte Izer Norbert.

via MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.