Közélet

Már közel kétszázezren jutottak otthonhoz a CSOK segítségével

Már közel kétszázezren jutottak otthonhoz a CSOK segítségével

2021. augusztus 10., kedd
Már közel kétszázezren jutottak otthonhoz a CSOK segítségével

Novák Katalin családokért felelős tálca nélküli miniszter elmondta, hogy már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), és több mint 25 ezer család igényelte az idén elindított otthonfelújítási támogatást.

Tízmilliárdok kerültek a családokhoz

A miniszter közleménye szerint a felújításra folyósított támogatások összege meghaladta a 20 milliárd forintot, a családok emellett 24 milliárd forint költségvetési kamattámogatású otthonfelújítási kölcsönt igényeltek.

A kormány 2015-ben vezette be a csokot. Az otthonteremtési program részeként 2021 januárjától az új építésű ingatlanok áfája 27-ről 5 százalékra csökkent, a CSOK-kal új otthont vásárlók pedig vissza is igényelhetik azt.

Csökkentek a közjegyzői díjak, a CSOK-kal vásárolt ingatlanok illetékmentesek, többgenerációs otthonok kialakítására nagyobb támogatás igényelhető, valamint bevezették az otthonfelújítási támogatást, amelyhez kedvezményes - maximum hatmillió forintos - otthonfelújítási kölcsön vehető fel.

Utóbbit június végéig ötezer család vette igénybe Novák közleménye szerint. A jövőben a kormány célja az otthonteremtési támogatások fenntartása és bővítése, hogy a gyermekes családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket.

via MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.