Furcsa megszűnés fenyegeti a Nemesi Pál-közeli hírportál közösségi oldalát!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Van egy ‘kis’ barnamaci a palacsintában

– jelentette be videóban és főszerkesztői cikkben is Kisházi Sándor és Kiss Balázs Imre, a Szeged365 két vezetője. A lap közösségi oldalát ugyanis a megszűnés veszélye fenyegeti – közölték. Hogy miért, azt ők sem tudják – derült ki a bejelentésükből, de mint elárulták, korábban is tapasztalták azt, hogy : “ néhány gonosz, virtuális manó (nevezzük úgy őket) gőzerővel ellenük dolgozik“. 

“Járathatnánk az agyunkat azon, honnan, kiktől és miért érkezhettek olyan „jelentések” a nagy kék óriás felé, amelyek miatt a felület algoritmusai „elgondolkodtak” az oldalunk törlésén, de mi egészen másra szeretnénk használni a drága időnket”

– tették hozzá. Új oldalt csináltak – közölték, és arra kérik a követőiket, hogy az új közösségi oldalukon (is) kövessék őket. Mert rendkívül népszerű a hírportál, hatalmasat ugott az olvasottság, és naponta akár százezren is olvassák a lapot – mondták büszkén.

Fotó forrása: Kiss Balázs Imre Facebook oldala

A jó viszony a múltté

A két ismert rendezvényszerő, Kisházi Sándor és Kiss Balázs Imre, évekig dolgozott együtt az önkormányzattal különféle fesztiválokon, de eltávolodtak egymástól miután a két szakember elvállalta Nemesi Pál polgármesteri kampányát 2019-ben. Bár Botka László látványos többséggel legyőzte Nemesi Pált, aki függetlenként indult, de élvezte a jobboldali pártok támogatottságát is, ez láthatóan nem szegte kedvét utóbbinak. Nemesi továbbra is aktív részese a szegedi közéletnek, sőt immár a régióénak is, mióta Orbán Viktor tavaly kinevezte a Dél-Alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosává. Nemesi akkor azt mondta egyebek mellett, azért vállalta el a feladatot, mert hisz a polgármesteri programjában, és abban, hogy csak a gazdasági fejlesztésekkel érhető el igazi és tartós fejlődés Szegeden és a térségben.

Fotó forrása: Kiss Balázs Imre Facebook oldala

Kiss Balázs Imre továbbra is Nemesi Pál mellett maradt, közvetlenül is, ő ugyanis Nemesi Pál és a “Maximalista Régió” szóvivője. Emellett 2020-ban beindította Kisházi Sándorral a Szeged365 hírportált, amelyet úgy jellemeznek: Szegedi. Független. Igazi. Közösségi oldalukat jelenleg 25 ezren követik.

(Borítóképünk forrása: Kiss Balázs Imre Facebook oldala)

KÉPGALÉRIA!
Előző sztori

Hangorkán – Újra dübörgött Magyarország legnagyobb rockzenekara

Következő sztori

Nemsokára megkezdődhetnek a tram-train tartampróbái