Egészség

A 12 éven felüli kiskorúak és a harmadik oltást igénylők körében is folyamatos az oltás

A 12 éven felüli kiskorúak és a harmadik oltást igénylők körében is folyamatos az oltás

2021. augusztus 17., kedd
A 12 éven felüli kiskorúak és a harmadik oltást igénylők körében is folyamatos az oltás

Folyamatos a 12-18 éves korosztály oltása és a harmadik vakcinák beadása Csongrád-Csanád megyében. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az iskolakezdés robbanthatja be a járvány negyedik hullámát Magyarországon, épp ezért rendkívül fontos, hogy minél többen be legyenek oltva.

Továbbra is fogadják a 12 éven felülieket az oltóhelyek

Egész nyáron fogadják az oltóhelyek a fiatalokat, így továbbra is folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására. Így nem kell megvárni a tanév kezdetét, amikor az iskolákban is lesz lehetőség az oltás felvételére. Ennek köszönhetően a magyar iskolákban nagyobb biztonságban kezdődhet meg az oktatás.

Kétszázezerhez közelít a beoltott fiatalkorúak száma

Magyarország az elsők között tette lehetővé a 12 év feletti gyermekek oltását, ennek köszönhetően már 200 ezer 12-18 év közötti diákot regisztráltak oltásra és 82 százalékuk már fel is vette azt. Szintén Európában elsőként tette elérhetővé Magyarország a harmadik oltások felvételét, amelyet a szakemberek elsősorban az idősebb korosztály és a legyengült immunrendszerű betegeknek, illetve krónikus betegségben szenvedők számára ajánlanak.

A harmadik oltás révén megerősíthető az immunrendszer az új, agresszívan fertőző vírusmutánsokkal szemben is.

Aki elmúlt 18 éves, és második oltását már legalább négy hónapja megkapta, a harmadik oltást a háziorvosoknál is kérheti, illetve a megyei oltópontokra is foglalhat időpontot a www.eeszt.gov.hu oldalon.

A szakértők szerint a harmadik oltás beadásának nincs semmilyen egészségügyi kockázata.

Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.