Balhé

Vízbe dobták a lopott biciklit

Vízbe dobták a lopott biciklit

2021. július 21., szerda
Vízbe dobták a lopott biciklit

Több mint féltucat kerékpárt lopott el három szegedi fiatal a Tisza-parti városban. Bár megpróbálták elrejteni a zsákmányt, a rendőrök végül megtalálták a tolvajokat és a bicikliket is.

A Szegedi Rendőrkapitányságra július 15-én este érkezett bejelentés arról, hogy a Hajlat utcából eltulajdonítottak, egy ott lezárt, mintegy százezer forint értékű kerékpárt. A körzeti megbízottak és a nyomozók rövid időn belül egy háromfős, fiatalokból verbuválódott csoport azonosítottak, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A rendőrök a bejelentést követő 24 órán belül elfogták a 16 éves T. Leventét, a 15 éves Cs. K. Csabát, továbbá azonosították 13 éves társukat is.


A nyomozók a feltételezett elkövetőket gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során a fiatalok összesen hét kerékpár eltulajdonítását ismerték el, melyet egyetlen éjszaka loptak el. Emellett megmutatták azon szegedi helyszíneket ahová a lopott kerékpárokat elrejtették.

Pihent bicikli panelház bejáratánál, bokrok közt a belvárosban, ártéri erdőben, de volt egy a Tiszában is.


A bicikliket az egyenruhások lefoglalták és az egyik sértettnek már vissza is adták, a gyanúsítottakkal szemben pedig kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett miatt indult eljárás.

police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.