Rádió 88 SZIN-es születésnap a Bagossy Brothers Companyvel!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén végre úgy ünnepelheti a születésnapját a Rádió 88, ahogyan azt már tavaly is szerette volna. A születésnapra a jegyek értékesítése már megkezdődött, így aki a leggyorsabb az igazán kedvezményesen tudja megvásárolni a jegyét. A SZIN szervezői pedig azoknak is kedvezményes jegyet kínálnak, akik rendelkeznek a 2021-es fesztiválra érvényes bérlettel.

Kép: Rádió 88

A Bagossy Brothers Company hazánk pillanatnyilag egyik legnépszerűbb bandája, de sajnos egyéb program miatt a Szegedi Ifjúsági Napokra nem tudnak eljönni, ezért vállalták be ezt az élő koncertet.

A születésnap – mint minden évben – 08.08-án lesz, és mivel vasárnapra esik, így a rendezvény műsorát úgy állítottuk össze, hogy akinek hétfőn reggel már fontos dolga van, az is kényelmesen részt tudjon venni az ünneplésben.

A vendégeket a rádiósok 16:00 órától várják a Partfüdőn, a Belvárosi híd felöli bejáratnál tudnak majd bejutni a területre. A koncert helyszíne a nagyszínpad területe lesz.

17:30-kor a szegedi fiatalokból álló Chimpull zenekar lép fel, majd a Rádió 88 egyik értékesítési munkatársa Szeder Réka „Rádiót hallgatók, hallgatok” című slam poetry előadása következik. 18 óra után a szegediek nagy kedvence a GypoCircus zenekar őrült hangulatú élő fellépése következik.

Mikos Ákos, az egyik volt műsorvezető is ellátogat a születésnapra, ő szintén saját szerzeményét adja elő, „Boldog születésnapot Rádió 88” címmel.

19:30-kor pedig színpadra lép a Bagossy Brothers Company, akik minden ismert slágerüket eljátsszák.

A születésnapon ajándékok is várnak a vendégeke. Mindenki kap a belépés után a Szegedi NapozóVálogatott tagjaitól egy maszkot, ami nem az utóbbi időben jól ismert maszk, hanem egy karton papírra nyomtatott teljes arcot eltakaró álarc. Ezek az álarcok a Bagossy Brothers Company koncert alatt, az Olyan Ő című szám idején kerülnek majd főszerepbe. A dal alatt mindenki az arca elé tartja a maszkot, és az együttes videoklipjében érezheti magát.  A maszkok egyedi sorszámmal ellátott ajándékutalványok is lesznek egyben. Ezeket az utalványokat pedig a koncert után 21 órakor fogjuk kisorsolni, és aki tud válaszolni a műsorvezető által feltett kérdésre, akkor megkapja az álarchoz tartozó ajándékot. Az ajándékokat a Rádió 88 partnerei ajánlják fel. A születésnap alatt minden Rádió 88 műsorvezetővel találkozhatnak a vendégek és örömmel vállalnak egy fotót, vagy pár perces beszélgetést, így néhány kulisszatitokra is fény derülhet.

A Rádió 88 tartalmas születésnappal készül, így ha nem akarsz lemaradni, vagy nem a szerencsére bízod, hogy nyersz-e jegyet a Rádió 88-ban, akkor érdemes már most megvenni a jegyedet a szin.org oldalán vagy a radio88.hu oldalról közvetlen linkkel is meglehet vásárolni.

Fontos tudni, hogy a koncert területén a REpohár rendszere működik, és készpénzzel nem lehet fizetni sem az italokért, sem az ételekért, hanem bankkártyát kell használni, vagy a FestiPay kártyát.

Rádió 88

(Támogatott tartalom)

Előző sztori

Stabilak a járványadatok a hétvégéről

Következő sztori

DÉLI SZÓ – Szeged – 2021.07.16.