Egyház

Már nyilvános Ferenc pápa magyarországi programja

Már nyilvános Ferenc pápa magyarországi programja

2021. július 21., szerda
Már nyilvános Ferenc pápa magyarországi programja

Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti és szlovákiai látogatásának programját, aminek apropója a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvétele. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén.

Huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson - közölte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága. Mint írták, szeptember 12-én reggel nyolc óra előtt érkezik meg a pápát szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután 10 órától Ferenc pápa fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselőit és a zsidó közösségek képviselőit. A Szentatya mindkét rendezvényen beszédet mond.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 14.30-tól búcsúceremónia lesz, majd a katolikus egyházfő indul tovább Pozsonyba. Háromnapos szlovákiai látogatásán egyházi és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik. Ferenc pápa felkeresi Kassa és Eperjes városát, szeptember 15-én pedig szentmisét tart a sasvári (Sastín) pálos kegyhelyen.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.