
Időutazás a Mátyás téren


A nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján, 2006-ban a szegedi ferences rendház alsóvárosi kultúrházának munkatársai azzal a szándékkal hívták életre a rendezvényt, hogy Hunyadi János török fölött aratott győzelmére emlékezzenek.
Anándorfehérvári diadala magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye amelynek során1456. július 4-22között a keresztények hősiesen védték Nándorfehérvár várát II. Mehmed török szultán nagytúlerőben levő seregével szemben.AHunyadi Jánosáltal vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget a szultánhadaira.
Szeged egyetlen középkori hagyományokat felidéző kulturális programja pénteken a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában harangtörténeti konferenciával indult.
Szombaton délelőtt a Klauzál térről indult az a zenés-zajos felvonulás mely az alsóvárosi ferences templomhoz vezette az érdeklődőket. Itt kicsik és nagyok egyaránt bekapcsolódhattak a színes programok sorába, hiszen a hadi táborok, kézművesvásár és -foglalkozások mellett el lehetett sajátítani a kardvívás csínját-bínját, apródiskola, kard- és íjjátékok, lovagi torna és tűzszínház is várta az élményekre vágyó közönséget.
































