Politika

Új formáció alakul? Egyesülhet az LMP, az MSZP és a Párbeszéd

Új formáció alakul? Egyesülhet az LMP, az MSZP és a Párbeszéd

2021. június 30., szerda
Új formáció alakul? Egyesülhet az LMP, az MSZP és a Párbeszéd

Márki-Zay Péter kormányfőjelölt-jelölt megállapította a minap, hogy a pártok „próbálnak kisiklani az előválasztás alól egy csomó helyen és a nyílt demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban előre lezsírozni az eredményt”

Az elmúlt hónapokban kötött háttéralkuk miatt a körzetek többségében a képviselői előválasztásnak nincs tétje: 106-ból 30-32 helyen lehet érdemi verseny

– derül ki a Válaszonline cikkéből.

A lap forrásai szerint Karácsony Gergely 99 nevű mozgalmának egyik célja, hogy egyesüljön az MSZP, az LMP és a Párbeszéd. A Jobbik szinte minden körzetben szövetséget kötött egy vagy több alakulattal – a DK viszont egyelőre kevésbé tud és akar közösködni. A jelöltek visszaléptetése mögött nemigen van ész- és elvszerűség: a pártok többnyire csak „bizniszelnek” a logóikkal.

Az ellenzéki pártok – mai tudásunk szerint – közel harmincféle felállásban indulnak neki a hivatalosan csak július 26-án kezdődő bejelentkezési szakasznak; mindenki mindenkivel cseréli a logóját, hogy egy-egy „biztos befutó” helyen javítsa a pozícióit – írja a lap.

A Válszonline forrásai szerint, hogy

ha 2022-ben valamilyen csoda folytán győz az ellenzék, biztosan nem hatpárti koalíció fog alakulni.

Karácsony Gergely 99 mozgalma ugyanis részint arra szolgál, hogy testet és tömeget adjon az MSZP, az LMP és a Párbeszéd gyors egybeolvadásának, és ez legyen a majdani „vezérhajó”

– magyarázzák a források.

Mindehhez persze a többieknek is lesz néhány szava. Jakab Péter és a Jobbik inkább a maga kulcsszerepében bízik – és ennek érdekében „lopakodó integrációt” folytat. A párt a 106 egyéni körzetből csak hatban indul majd önállóan az előválasztáson; de ez is csak pillanatfelvétel, bőven lehet, hogy végül mindenütt szövetségbe forr valakivel vagy valakikkel. Ez idő tájt a DK-nak 33 magán-, egyelőre senki más által nem támogatott jelöltje akad, a Momentumnak pedig 26, ezek tehát a legkevésbé kapós pártok (miközben az MSZP–Párbeszéd 19, az LMP kilenc választókerületben önállóskodik) – írják.

Alpolgármester lett a Párbeszédes

Szegeden egyébként semmilyen forában nem rúg labdába az LMP, az országgyűlési választáson sem lesznek tényezők - minden eddigi jel szerint. A Párbeszéd politikusából viszont alpolgármestert csináltak a napokban, Kovács Tamás válthatta ugyanis a távozó Szécsényi Rózsát. Hogy ennek van-e bármilyen köze a választási kerületkben folyó egyezkedésekhez, azt nem tudjuk, de elképzelhető, hogy igen. Most ugyanis a Párbeszéd hívői is elégedettek lehetnek, Kovács Tamásról nem is beszélve, aki végre jó fizetést - több százezer forintot havonta - is kaphat a politikai munkájáért.

A DK és az MSZP harcolhat az előválasztáson Szegeden

Amint arról a SzegedMa beszámolt, hónapokig kampányolt Binszki József DK-s politikus a Csongrád 2-es választókerületben, de hirtelen “átrakták” a Csongrád 1-be, ahol Szabó Sándor, MSZP-s politikus volt eddig a befutó. Binszki lapunk kérdésére megerősítette, a döntést nem ő, hanem – a más pártok által helyben kialakított helyzetre válaszul –, a DK és a Jobbik vezetői hozták meg.

https://szegedma.hu/2021/06/binszki-jozsef-kizart-hogy-visszalepjek-szabo-sandor-javara-le-fogom-gyozni

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.