Közélet

Másodjára ülésezett a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs

Másodjára ülésezett a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs

2021. június 22., kedd
Másodjára ülésezett a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs

Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott tartott az ülés után Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője. Szó esett a többek között a "nyelvvizsga-amnesztiáról" és a védelmi intézkedések felülvizsgálatáról, ami a maszkviselés végét is jelentheti majd.

Maradhat a felmentés a nyelvvizsga kötelezettség alól

Az ITM és Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár megbeszélést folytatott meghatározó ifjúsági szervezetekkel, amelyen a szervezetek azt javasolták, hogy a múlt évhez hasonlóan, idén is kaphassák meg a fiatalok a diplomájukat nyelvvizsga nélkül. Az ülésen ezért javaslatot tettek erre a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzsnek.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára közölte, hogy augusztus 31-ig várhatóan mintegy 50 ezren szereznének diplomát, közülük nagyjából 20 ezer hallgatónak nincs meg az ehhez szükséges nyelvvizsgája. A koronavírus-járvány miatt az elmúlt egy évben a nyelvtanulási lehetőségek jelentősen beszűkültek - mondta.

Novák Katalin azt nyilatkozta, hogy a nyelvvizsgáról szóló javaslatot a szerdai kormányülésen terjesztik elő. Ez azt jelentené, hogy idén is lehetne diplomát szerezni nyelvvizsga nélkül. Ugyanakkor mindenkit arra ösztönöz, hogy szerezzen nyelvvizsgát, mert nehézséget okoz, ha valaki nem beszél idegen nyelveket.

Táborok, esküvők

Az operatív törzs döntése alapján a köznevelési intézmények is egész nyáron szervezhetnek táborokat, foglalkozásokat, és ezek alkalmával a szülők, kísérők is beléphetnek az intézménybe. Hozzátette, ezt iskolánként lehet szabályozni, de az erre vonatkozó általános tiltást megszüntették.

A közművelődési házakban tartott esküvők esetén a lakodalmakra érvényes szabályozások vonatkoznak.

Sok olyan szabály van, amelynek alkalmazása tisztázást igényel, ezért az operatív törzs összeállítást készít a leggyakrabban feltett kérdésekből

Novák Katalin elmondta, hogy felülvizsgálják majd a jelenleg hatályban lévő védelmi intézkedéseket, és azt javasolják a kormánynak, hogy csak azokat a korlátozásokat tartsa meg, amelyek továbbra is szükségesek. A maszkhasználatról azt nyilatkozta, hogy érdemes megvizsgálni, szükséges-e még ennek a szabályozásnak a hosszabb távú fenntartása.

Pályázati lehetőségek segítenek számos közösségen

A gyermek- és ifjúsági alapprogramból 80 millió forintos keretet különítettek el arra, hogy ifjúsági szervezetek újratervezésre 500 ezer és 2 millió forint közötti összegekre pályázhassanak. Emellett több pályázati lehetőség is van, amelyre június 30-ig lehet jelentkezni:

  • a vállalatok 5 millió forintra pályázhatnak családbarát intézkedések megvalósítására,
  • az 1-es típusú diabéteszeseket támogató civil szervezetek a 100 millió forintos keretösszegű pályázaton idén is maximum 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak,
  • 500 millió forinttal pedig olyan 1-es típusú diabéteszcentrumokat támogatnak, ahol még fejlesztésekre van szükség.

A kormány megteremti annak a feltételeit is, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek állami finanszírozással a legkorszerűbb inzulinpumpához jussanak.  

MTI

Kiemelt kép: Soós Lajos / MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.