Szórakozás

Levendula és Rózsa Napok a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében

Levendula és Rózsa Napok a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében

2021. június 17., csütörtök
Levendula és Rózsa Napok a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében

Nyolcadik alkalommal rendez Levendula és Rózsa Napokat a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje. Június 26-án és 27-én színes, kulturális programokkal, koncertekkel, növénybemutatóval és kézműves vásárral várják az érdeklődőket. Az esemény az SZTE Füvészkert és az SZTE NKI Kulturális Iroda együttműködésében valósul meg.

A kétnapos rendezvényen a látogatók többek között megismerhetik a középkori kolostorok gyógynövénykertjeinek legfontosabb tulajdonságait, a szappankészítés történetét és a kazak–magyar irodalmi kapcsolatokat is. Az eseményen fellép a Jazzarosa, a Terebes és a Smyrna zenekar, valamint a szegedi születésű Tandi Flóra énekesnő is, aki a Szegedi Tudományegyetem volt jogász hallgatója. A Szeged Táncegyüttes táncbemutatóval kedveskedik az odaérkezőknek, a gyermekeket a Kövér Béla Bábszínház, a Haramia együttes és a Grimm-Busz Színház szórakoztatja majd.

Németh Anikó, az SZTE Füvészkert igazgatója elmondta, a levendula egy mediterránnak tartott növény, amely csak néhány éve él a köztudatba, de valójában Magyarországon már nagyon régóta termesztik, Tihanyban és Pannonhalmán is. Túl azon, hogy mennyire jótékony hatású gyógynövény, emblematikus is. Elég csak Provence-ra és az ottani hangulatra gondolni. De a levendula illata is kedvelt parfümtermék. Amióta pedig Magyarországon a vintage hangulat mint trend megjelent, azóta a levendula is sokkal népszerűbbé vált. Sorra születtek a levendulás rendezvények, a szegedi az elsők között jelent meg. Az SZTE Füvészkert igazgatója kiemelte, hogy az intézmény kolostorkertjében egy egészen nagy levendulaágyás is helyet kapott számtalan levendulafajtával.

Arról, hogy milyen szempontok alapján állították össze a programokat, Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Iroda vezetője beszélt: „A Levendula és Rózsa Napok családoknak szóló rendezvény, így a programok szervezésénél nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekektől kezdve a fiatalokon át az idősebb látogatókig minden korosztály számára kínáljunk színes, színvonalas kulturális, ismeretterjesztő és szórakoztató műsorokat. A kétnapos rendezvényen színházi előadásokkal, zenés gyerekműsorokkal, koncertekkel, könyvbemutatóval és szakmai előadásokkal várjuk a levendula szerelmeseit. Igazi családi nyárünnep lesz június utolsó hétvégéje egy csodálatos környezetben, a Füvészkertben, ahová szeretettel várunk mindenkit.”

A részletes program és a jegyárak az esemény hivatalos honlapján olvashatók: https://szegedilevendula.hu/

SZTE Sajtó

Kiemelt kép: Facebook (Szegedi Tudományegyetem Füvészkert)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.