Hatalmas tűz volt a Maros utcában!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem közölte, hogy sikeresen eloltották a lángokat és megkezdték az utómunkálatokat a tűzoltók. Szabó Bálint Facebook bejegyzésben közölt képet az esetről.

Egy családot ki kellett menekíteni

A Katasztrófavédelem információi szerint az első emeleti panellakás nappalija égett ki, de az egész házban áll a füst és a korom. A szegedi tűzoltók hősiesen kimenekítették a családot, akiknél a tűzeset volt és az egyik szomszédot is. A lángok eloltásán 20 fő dolgozott.

A többi lakó számára, akiknek a hatalmas füst miatt ki kellett menekülniük az épületből ideiglenes befogadóhelyként nyitották az IH Rendezvényközpontot. Szerencsére nem sérült meg senki az eset során, a tűzoltók pedig villámgyorsan eloltották a tüzet.

Kiemelt kép: Mindenki Szegedért Mozgalom (Facebook)

KÉPGALÉRIA!
Előző sztori

Támad a hőség

Következő sztori

Eljárás indult korrupció miatt egy állatorvos és társai ellen