Sport

Eldőlt, kik képviselik Magyarországot kajak-kenuban az olimpián

Eldőlt, kik képviselik Magyarországot kajak-kenuban az olimpián

2021. június 16., szerda
Eldőlt, kik képviselik Magyarországot kajak-kenuban az olimpián

Férfi kenuban már korábban az olimpiai csapatba került Adolf Balázs és Fejes Dániel. Miután a páros versenyt rendezik előbb, így az időrend lehetővé teszi, hogy mindketten rajthoz álljanak C-1 1000 méteren is.

Női kenuban szintén már a csapat tagja volt Balla Virág és Takács Kincső, a válogatón elért eredménye, és az Európa-bajnokságon mutatott formája alapján ebben a szakágban az utazókeretbe került Horányi Dóra is.

Férfi kajakban a válogatón, és az Európa-bajnokságon elért eredményeknek megfelelően csapatba került Tótka Sándor, Béke Kornél, Varga Ádám és Kopasz Bálint is. A válogatón elért helyezése, és a csapathajós alkalmassága alapján bekerült az olimpiai keretbe Csizmadia Kolos, aki a négyes mellett rajthoz állhat K-1 200 méteren is, valamint Nádas Bence, aki K-1 500 méteren megnyerte a szegedi világkupát, és többek közt az olimpiai kvótát 2019-ben megszerző négyes tagjaként is bizonyította csapathajós alkalmasságát. A férfi négyes felkészülését edzőként Kovács Gábor irányítja majd.

A női kajak szakágban eldőlt, hogy az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta ismét triplázik, ahogy Csipes Tamara is rajthoz áll mindhárom 500 méteres versenyszámban. A négyesbe a K-1 500 méteres olimpiai válogató első négy helyezettje került be, az egységet Csipes Ferenc készítheti fel Tokióra.

Az Elnökség Hüttner Csaba javaslata alapján elfogadta a technikai tartalékok keretét is. Mind a négy szakágban két-két versenyző folytatja a felkészülést az olimpiáig annak érdekében, hogy egy esetleges sérülés, vagy betegség esetén cserélhessen a szövetségi kapitány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.