Újra dobogón a szegedi gokartos testvérek

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szabó Ádám és testvére Zalán az MNASZ Gokart Országos Bajnokság Calivita Kupa mezőnyében a második versenyét teljesítette az elmúlt hétvégén a Benex Motorsport csapatával - derül ki a DAMK Egyesület Facebook-oldalán.

A testvérpár fiatalabbik tagja, Ádám junior kategóriában a versenyhétvége vasárnapi időmérőjén Pole-pozíciót szerzett, Zalán egy műszaki hiba miatt csak a negyedik helyen végzett. A fiúknak egy nap három versenyt – elődöntőt, döntőt és szuperdöntőt – kellett végigcsinálniuk. Ádám jó lendülettel kezdte az elődöntőt, és apróbb hibák kíséretében, de a szuperdöntőt sikerült egy utolsó kanyaros előzéssel megnyernie. Ez az összesítésben pontazonossághoz vezetett, a részeredmények alapján Ádám a második helyen zárta a versenyt, ezzel két futam után ő vezeti a bajnokságot.

Zalán a seniorok között már az elődöntőben második lett, a döntőt és a szuperdöntőt pedig magabiztosan nyerte meg.

A fiúk az RS Ralf Schumacher csapat gokartjaival érték el a sikert, melyhez melyhez maga az egykori Formula-1-es pilóta is gratulált.

Előző sztori

Engedélyezték a nyári táborok megrendezését!

Következő sztori

Borult marad az ég