/

Ma nyit újra a Belvárosi Mozi

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minimozival, Zsigmond Vilmos-VR-al és természetesen filmekkel várja újra a filmkedvelőket a Belvárosi Mozi - áll a sajtóközleményükben.

A nemrég megújult Mozi most még több újdonsággal kedveskedik: a látogatók egy Zsigmond Vilmos életét bemutató VR-filmet is megtekinthetnek a felhalmozódott mozikínálat mellett. Nyitva lesz a Filmes Élménytár és a Filmtörténeti kiállítás is.

Újdonság a PLACC elnevezésű, 12 fős ,,minimozi”, ahol az általuk hozott filmekkel vagy konzoljátékokkal szórakozhat a család, a kollégák és a baráti társaságok.

A Mozi hivatalos újraindulásának alkalmából a New Orleans: A zene városa című amerikai jazz dokumentumfilm vetítése előtt Szabó Éva Andrea, a mozi vezetője és Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont igazgatója fogadja az első látogatókat.

Előző sztori

2 milliárdos szabadpénzt kap Szeged – jelentette be Bartók Csaba

Következő sztori

Idén sem lesz Sziget Fesztivál