Javában zajlik a Szabadtéri Dóm téri helyszínének építése – fotók, videó!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ország legnagyobb színháza a macskakövekből mindössze három hét alatt emelkedik ki. Az építkezés megkezdésének alkalmából Barnák László főigazgató elmondta, a Dóm téri építés a szegedi nyár egyik kiindulópontja.

Barnák emlékeztetett, az elmúlt évben a pandémia elsodorta a Dóm téri évadot, így a tavalyi évadra meghirdetett nagyszabású Broadway-produkciókat idén láthatja a közönség. –A szakmai sokszínűség, amely eddig is jellemezte a Szabadtérit, a 90. jubileumi évadban is látható lesz. Sokféle műfajú előadás közül válogathatnak a nézők, a Dóm téren és az újszegedi színpadon egyaránt – tette hozzá.

A főigazgató elmondta, a Dóm téren a világhírű Broadway musicalek mellett kortárs magyar musicalt, néptáncgálát és szimfonikus zenekari koncertet is láthatnak a nézők, míg Újszegeden vígoperával, vígjátékkal és dumaszínházas előadásokkal is találkozhatnak a kilátogatók.

Barnák hangsúlyozta, a város szempontjából kiemelt fontosságú a jubileumi fesztivál, ugyanis az előadási napokon a vendéglátóhelyek és a szállodák is telt házzal üzemelnek. Kiemelte, nagyjából 1500 kulturális munkavállaló vesz részt a Szabadtéri Játékokon és dolgozza végig a két és félhónapos időszakot.

Megemlítette, hogy rekord gyorsasággal épül a helyszín, hiszen június 24-én az Ajándékkoncerttel indul a szezon.

Várkonyi Miklós, a Szabadtéri műszaki vezetője elárulta, a Dóm téri helyszínen 4000 férőhelyes lelátó épül. Az épített színpad a kiszolgáló egységekkel együtt 2000 négyzetméteres, amely Magyarországon a legnagyobb.

Elmondta, a kiszállított elemek össztömege 140 ezer kilogramm, ha ezeket kiterítenék, akkor Szegedtől Hódmezővásárhelyig megtöltené az utat.  

Fotó: Sándor Judit

Előző sztori

Meghalt 32 beteg, 396-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Következő sztori

Fűzfát használnak a biogáz előállítására az SZTE kutatói