Őrült kíváncsiak az emberek erre a koncertre!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A magyarok ki vannak éhezve a jó koncertekre, legalábbis erre utal, hogy már tízezrek nézték meg a Németországban és Amerikában élő magyar zenész-producer Leslie Mandoki és a világsztár barátaiból álló Mandoki Soulmates online koncertjét csak Magyarországról. Világszerte pedig már közel kétszázezer internetező kattintott a másfél órás felvételre, amin Bartók Béla Magyar Képek című albumának modern feldolgozása hallható.

Az online koncert érdekessége, hogy míg Leslie Mandoki és a zenekar egy része a németországi stúdiójából muzsikált, addig a 22 világsztár a Föld különböző pontjairól csatlakozott be a közös zenélésbe. Így a new york-i 52. utcából, egy dél-karolinai tengerparti strandról, sőt egy észak-angliai kastély pincéjéből is bejelentkezett egy-egy világhírű zenész, élő videókapcsolásban. De Los Angelesből, Londonból és Berlinből, Tokióból, Pekingből, Új- Delhiből és Moszkvából is volt fellépő a különleges másfél óra alatt.

A kreativitás mellett a zenészek társadalmi felelősségvállalásának fontossága is felerősödik a járványhelyzet alatt– mondta el az előadás kapcsán Leslie Mandoki. Hozzátette, a koncerttel szerettek volna visszaadni valamit a közönségük számára az évtizedeken át tartó szeretetért. A koncerttel jelképesen az egész földkerekségen átívelő hidat építve, minden szakadék felett, áthidalva a törésvonalakat falu és város, észak és dél, és ami a legfontosabb, a generációk között. „The music is the greatest unifier”, vagy ahogy magyarul fogalmazott: Zene az emberség szolgálatában – zárta Mandoki.

A kulisszák mögött: ennyi időbe telt
Az előkészületek több mint három hónapot vettek igénybe! Karácsony előtt merült fel az ötlet a Mandoki Soulmates zenekar tagjaiban, hogy online muzsikálják el a világhírű magyar zeneszerző művét feldolgozó Hungarian Pictures albumot. A felvétel a YouTube-on érhető el teljes hosszában, ingyenesen.

Előző sztori

Újabb kétpúpúak születtek, valóságos tevebölcsődével várja majd látogatóit a Szegedi Vadaspark

Következő sztori

Tőrrel fenyegetőzött Újszegeden, a rendőrök azonnal elkapták

Legutóbbi hasonló cikkek