Közélet

Müller Cecília: Nagyon sokféle hír jelenik meg, és ezek jelentős része ellentétes a valósággal

Müller Cecília: Nagyon sokféle hír jelenik meg, és ezek jelentős része ellentétes a valósággal

2021. április 13., kedd
Müller Cecília: Nagyon sokféle hír jelenik meg, és ezek jelentős része ellentétes a valósággal

György István, az oltási munkacsoport vezetője elmondta, hogy az oltási programban az eddiginél is nagyobb ütemet tudtak diktálni az elmúlt két hétben. A hazai átoltottsági arány komoly kivezető utat jelent a járványból – tette hozzá. Magyarországon arányaiban már kétszer annyian élveznek védettséget a súlyos lefolyású betegséggel szemben, mint az unióban. Immár 4,110 millióan jelentkeztek, és a regisztráltak 68 százaléka már megkapta az oltást.

A három legveszélyeztetettebb csoport oltásán már túl vagyunk – mondta György István. Az aktív korúak körében is folyamatosan nő az oltottsági arány. György közölte, hogy továbbra is azok kerülnek előrébb akiknek az állapota azt indokolja. 1,3 millióan várnak még az aktív korúak közül az oltásra – tette hozzá.

Két körben hajtották végre a pedagógusok oltását – mondta György. A két körben 80 százalék volt a részvételi arány – tette hozzá. Az oltási munkacsoport úgy döntött, hogy lesz még egy harmadik körös oltás a pedagógusok számára. Őket ezen a hétvégén oltják majd kórházi oltópontokon. Körülbelül 30 ezer főt hívnak majd be.

A következő napok oltási tervéről azt mondta, hogy négyféle vakcina érkezik kedden. Ebből tudnak majd oltani a mostani héten. Ma érkezik a Jansen-vakcina is, és az oltóbuszokon használják majd ezt – tette hozzá György. 28 ezer AstraZeneca-vakcina érkezik, de ez jóval kevesebb, mint amennyit vártak. Az utóbbi a háziorvosokhoz szállítják ki, 2800 praxis kap egy-egy ampullát. A ma érkező Szputnyik vakcinával még nem tudnak oltani, mert meg kell vizsgálni.

A járvány kezdetétől számítva rövid időn belül elérhetővé vált a világban sokféle vakcina. Mindegyik hatásos és biztonságos – mondta Müller Cecília. Minél több forrásból kell beszerezni vakcinát, és jó hír, hogy már hatféle vakcinával lehet oltani. Egydózisú vakcina érkezik a Jansen képében.

Még mindig sok beteg van kórházban – mondta Müller Cecília. Sajnos a brit mutáns olyan súlyos megbetegedéseket eredményez, amely szerint a fiatalok a kórházi kezelésre szorulnak.

NAGYON SOKFÉLE HÍR JELENIK MEG, ÉS EZEK JELENTŐS RÉSZE ELLENTÉTES A VALÓSÁGGAL.

Minden új módszert, tapasztalatot igyekeznek megosztani másokkal, de ennek ellenére minden gyógyszeres kezelés és rehabilitációs kezelés ellenére sajnos nagyon rosszindulatú ez a vírus – tette hozzá.

https://www.youtube.com/watch?v=7pZ_2Lf8RY8

(via Origo)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.