Sport

Hatpontos derbit vív a Szeged-Csanád GA - stream!

Hatpontos derbit vív a Szeged-Csanád GA - stream!

2021. április 11., vasárnap
Hatpontos derbit vív a Szeged-Csanád GA - stream!

Szerdán kétgólos hátrányból sikerült egyenlítenie a kék-feketéknek az élmezőnyt erősítő Ajka vendégeként, ugyanakkor Dragan Vukmir szerint nem sok hiányzott a fordításhoz.

Amióta átvettem a csapatot a győztes mentalitást próbáljuk elérni a játékosoknál. Valamikor ez nem sikerül, mint például Ajkán az első félidőben. A szünetben felhívtam a játékosok figyelmét, hogy megvan a kellő erőnk és energiánk ahhoz, hogy megfordítsuk a mérkőzést, lehet, ha az első tizenegyesünket értékesítjük, akkor a győzelem is összejött volna – fogalmazott a szegediek trénere.

A mentalitás mellett a regeneráció is fontos, hiszen rövid időn belül a harmadik mérkőzésére készül a csapat és a tabella alapján a vasárnapi, Kaposvár elleni összecsapás ígérkezik ezek közül a legfontosabbnak, ugyanis jelenleg négy ponttal állnak a kiesés elől menekülő somogyiak előtt.

A játékosok jó állapotban vannak, jól dolgoznak, így a frissességgel nem lehet probléma vasárnap sem. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb. Függetlenül a tabellától, vagy az ellenfél történelmétől, mindig az előttünk álló találkozóra fókuszálunk és azt szeretnénk megnyerni – tűzte ki a célt vezetőedző.

A Kaposvár az előző fordulóban 5-1-re kikapott hazai pályán a feljutásra pályázó Gyirmót ellen. Várhidi Péter, a Rákóczi vezetőedzője a klub honlapjának elmondta, a szerdai vereség nem befolyásolhatja őket, mert egy papíron erősebb együttes ellen veszítettek, de ahogy kikaptak, az egy pofon volt számukra. Hozzátette, ezt félre kell tenni és a legtöbbet kihozni a következő meccsből.

Képességekben bármelyik csapattal felvesszük a versenyt, a lényeg, hogy szűk területen tartsuk a játékot. Bízunk benne, hogy a csapat ereje kitart még erre a mérkőzésre – tette hozzá a korábbi szövetségi kapitány.

Ősszel a Szeged-Csanád GA meggyőző játékkal 2-1-re nyert Kaposváron. A vasárnapi összecsapást streamen keresztül követhetik a szurkolók.

https://www.youtube.com/watch?v=UwsylIlo8TI&ab_channel=SportstreamLivestream

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.