Élcsapathoz látogat a Szeged-Csanád GA

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Szeged-Csanád Grosics Akaédmia vasárnap 17 órakor a dobogóra pályázó Pécsi MFC otthonában lép pályára a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában. Dragan Vukmir vezetőedző a klub honlapjának elmondta, nehéz mérkőzésre számít, ugyanakkor a csapat felkészült az ellenfélből, így a három pont megszerzése a cél.

A PMFC-vel eddig három alkalommal játszott tétmérkőzést a Szeged-Csanád GA, a mérleg két szegedi siker mellett egy pécsi győzelem. Az őszi összecsapáson Rácz László találata döntött a vörös-feketék javára. A szegedi alakulat legutóbb 2018. augusztus 11-én lépett pályára a baranyai megyeszékhelyen, akkor Oláh és Germán góljaival 2-1-re diadalmaskodtak az NB III. Közép csoportjában, amelyet később meg is nyertek.

– Egy nagyon jó csapat ellen készülünk, ezt a táblázaton elfoglalt helyezésük is mutatja – kezdte Dragan Vukmir. – Nehéz meccs lesz, pláne, hogy a pécsiek hazai pályán játszanak. Agresszív, támadó focit játszanak és ezt eredményesen teszik. Mi erre készülünk és szeretnénk megnyerni a mérkőzést. Bár az utóbbi két fordulóban pontokat szereztünk, a Kaposvár ellen nyertünk is, de minden meccs más és nekünk arra kell törekednünk, hogy a következő mérkőzésen is a legjobb formánkat tudjuk nyújtani – fogalmazta meg elvárásait a kék-feketék vezetőedzője.

A vasárnap 17 órakor kezdődő zárt kapus mérkőzést streamen keresztül követhetik a szurkolók.

Előző sztori

Újraindul a tantermi oktatás a szomszédban

Következő sztori

Már dolgoznak a nagygépek a ceglédi vasútvonal felújításán

Legutóbbi hasonló cikkek