Csernobil, 1986: „Á, semmi vész, csak egy kis raktártűz”

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

35 éve volt. Április 26-a, éjjel 1 óra 23 perc. A szovjet-ukrajnai Pripjaty környékén élők hatalmas robbanásra riadnak. A Lenin Atomerőműben őrült módon szirénázni kezd minden. Tűz keletkezik, majd újabb robbanások sora. És bekövetkezik a nukleáris olvadás.

A háttérváros lakótelepein munkások, mérnökök, szaktanácsadók, s még tán a politikai komiszárok is sietve készülődnek, indulnak a csernobili erőműhöz. Tudják, rettenetes nagy baj van: egy nukleáris üzemben egy kisebb robbanás is végzetes, hát még ekkora! Azt is sejtik: talán maguk is a halálba igyekeznek azon a hajnalon. De mennek.

A szomszédos országokban béke, nyugalom: mit sem sejtő emberek még az ágyaikban, Szegeden is, honnét tudatnák, amit a svéd tudósok elsőként megtudnak – mert épp feléjük fúj a szél –, hogy a levegő lassan megtelik atomszennyel. Május elsején már ebben a felhőben vonulnak majd az emberek…

Vagyis hát – vonultak. Múlt idő. Mi, szerencsére, megúsztuk. Az áldozat túloldalt, tőlünk 1100 kilométerre volt. S őket, a védteleneket a szovjet propagandagépezet hazugságokkal traktálta. Minden módon igyekeztek kisebbíteni a tragédiát: a Csernobil közelében lévő Dityki falu lakói is sejtették, hogy valami tragikus dolog történt, de még két nap múlva is azt mondták nekik az elöljáróságon, á, semmi vész, csak egy kis raktártűz. A pártvezetők a helyszínen lévőknek bátortó üzeneteket küldtek. És közben a történelem legnagyobb atomkatasztrófája zajlott.

Tíz napig tombolt a grafittűz a reaktorban. Amikor sikerült eloltani, kezdődött a hasonlóképp veszélyes fázis. A roncseltávolítás. Aztán a záró szarkofág fölépítése. Hónapok, évek munkája.  Mentésirányítók, mérnökök, munkások, tűzoltók, katonák, gépkezelők, helikopterpilóták, a gigantikus hűtőtartályokba lemerülő búvárok, orvosok, szanitécek, az evakuálásban részt vevő rendőrök, sofőrök, ezrek, tízezrek, a végelszámolással pedig: összesen 800 ezer ember! Ők voltak kitéve több-kevesebb ideig a halálos sugárzásnak. Hogy hányan élték túl, s hányan nem, talán sosem lesz erre válasz. Évszázadokra megszűnt ott a normális élet. A szarkofágnak – kimondani is képtelenségnek tűnik – 24 ezer évig kell bírnia. Amíg a plutónium felezési ideje tart.

Előző sztori

Müller Cecília: Folyamatos a Sinopharm-vakcina elosztása

Következő sztori

Hamarosan kinyit a szegedi vármúzeum!