A DK eltüntette az oltásellenes petícióját

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Demokratikus Koalíció ezt ezt az évet is azzal kezdte, hogy igyekezett keresztbetenni a járványügyi védekezésnek azzal, hogy a keleti vakcinák ellen hergelt, sőt online petíciót is indított - írja a 888.hu

A petíció abból az okból indult, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség. Erről Varga Zoltán, az ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője beszélt a Facebookon közzétett videójában.

Most azonban ezt az oldalt a korábbiakkal ellentétben, jelenleg nem lehet megtalálni.

Előző sztori

FIGYELEM: Megszűnik Magyarországom a távirat

Következő sztori

Befejezte a közoktatás intézmények fertőtlenítését a Magyar Honvédség

Legutóbbi hasonló cikkek