Közélet

Megtette első szegedi próbaútját a tram-train

Megtette első szegedi próbaútját a tram-train

2021. március 25., csütörtök
Megtette első szegedi próbaútját a tram-train

Március 24-ről 25-re virradóra jött be először a szegedi sínekre az 1-es Vasvilla. Mielőtt nekilátott teljesíteni az első hatósági próbát, albérletet is cserélt: a szentesi motorgarázsból Szegedre költözött, az SZKT-nál bérel neki a MÁV-Start két vágányt a Pulz utcai villamostelep egyik csarnokában.

A hatósági próbák ezzel nem értek még véget, lesznek még éjszakai szembe menesztések is, akkor azt próbálják majd ki, hogy a vasútvillamos mellett hogyan férnek el az SZKT villamosai, illetve azt is modellezni kell, hogy két tram-train hogyan fér el egymás mellett.

Ha ezeket a próbákat is sikeresen teljesítették, akkor kezdhetik el gyűjteni a kötelezően előírt 50 ezer kilométert, azaz hamarosan bőven látjuk szaladgálni nappal is a vasútvillamosokat Szegeden is.

Fotók: Gémes Sándor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.