Leült tárgyalni Botka László és Nemesi Pál, de csak utóbbi beszél róla!

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Történelmi pillanatként hivatkoztak Nemesi Pál kormánybiztos és Botka László polgármester tárgyalására, az előbbi lapjában.

Azért hoztam tető alá ezt a találkozót, hogy felkérjem a polgármester urat egy olyan munkacsoport létrehozására, amely Szegeden a harmadik híd megépítéséért fog felelni. Botka László azonnal igent mondott a felkérésemre


– nyilatkozta a Szeged365.hu-nak Nemesi Pál kormánybiztos.

A megbeszélésen Szeged hosszútávú gazdaságfejlesztési tervének hiánya és az ipari park kiemelten sürgős megvalósításának projektje is az asztalra került.

A kormánybiztos a úgy fogalmazott, hogy a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéseiről a város összes országgyűlési képviselőjével és kormányzati szereplőjével egyeztetettek már.

Nemesi Pál elárulta, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársaival dolgoznak együtt a harmadik hídon, azonban hozzátette, hogy Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármesterével is egyeztetnek.

A kormánybiztos véleménye szerint össze kell fogni, hogy Szeged sikeres legyen, ugyanis sikeres Szeged nélkül nem lesz sikeres a Dél-Alföld.

A “történelmi találkozóról”, avagy pillanatról se Botka László, se az önkormányzat (lapja) nem számolt be, és nem adott hírt.

Előző sztori

Szegeden dolgoznak Mátyás király maradványainak azonosításán

Következő sztori

A MOL-Pick Szeged bejutott a Magyar kupa négyes döntőjébe